Mégsem meteorit végezhetett az észak-amerikai paleoindiánokkal
2010. október 8. 11:11
Nincsenek arra vonatkozó régészeti nyomok, hogy a Clovis civilizációt meteorit söpörte volna el - állítja egy, a Current Anthropology folyóiratban megjelent tanulmány szerzőpáros.
Korábban
A meteorittal kapcsolatos felfedezést először 2007-ben jelentették be tudósok, amikor egy körülbelül tizenhárom ezer évvel ezelőtt becsapódott égitest nyomait tárták a nyilvánosság elé. Ez akkoriban feltételezhetően lehűtötte az észak-amerikai klímát, s megölte a mamutokat és más nagytestű emlőst is kipusztított. Az elmélet választ adott a populáció hirtelen eltűnésére, s a kutatók kijelentették, ez összefüggésbe hozható azzal, hogy a régészeti helyszínek a clovis civilizációt követően kevés emberi nyomot tudnak felmutatni.
A néhány kivétel arra utal, hogy a rétegeknél időeltérés mutatkozik a clovis-ok és más népcsoport civilizációja között. Ennek érvényességét kérdőjelezi meg David Meltzer, a Déli Metodista Egyetem és Vance Holliday, az Arizonai Egyetem történésze, szerintük ugyanis az emberi lakóhelyekre vonatkozó nyomok hiányát nem lehet a meteorit becsapódásával és a populáció kihalásával magyarázni.
„Az, hogy a paleoindián helyszíneket csak egyszer foglalták el, teljesen normális. Egyáltalán nem meglepő, hogy a clovis civilizáció fölött nincs egy másik réteg, ez nem függ össze a katasztrófával.” Számos helyszín vadászterület volt, így nem valószínű, hogy a gyilkosságok ugyanazon a helyen többször is előfordultak volna.
Holliday és Meltzer Amerika szerte, negyvennégy helyszínen végzett radiokarbonos vizsgálatokat, s ezekben nem találtak a meteorit becsapódása utáni időrésre utaló nyomokat; a két kutató e helyett úgy véli, hogy a népcsoport eltűnésére inkább egyfajta kulturális választás, semmint a kipusztulás lehet a magyarázat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.