Római őrtornyot ástak ki az óbudai Duna-parton
2010. október 6. 16:57 Régészet Budapesten
Korábban ismeretlen, az i.sz. 4. század végén épült őrtorony (burgus) részlete került elő Óbudán, a Nánási úton. A Budapesti Történeti Múzeum régészei 2010 nyarán egy lakópark építése előtt kezdték meg a terület próbafeltárását.
Korábban
Az ásatás során a valószínűleg négyzetes alaprajzú épület északi falát sikerült teljes egészében feltárni. A keleti és a nyugati fal közötti belső távolság 16 méter. A hosszú szakaszokon több kősornyi magasságig megmaradt az eredetileg több emeletes épület 1,6 méter vastag felmenőfala. Az épület katonai jellegét jól mutatja, hogy falak habarcsba rakott alapozása mintegy 2 méter vastag és legalább 1,50 méter mély.
A felmenőfal külső és belső falsíkján egyértelműen felismerhető a kváderfalazás szándéka, változó térközönként azonban lapos téglasorokat fektettek le a lokális pontatlanságok kiegyenlítésére. A falakat nem vakolták, de a fúga anyagát vastagon rákenték a kövek felületének jó részére is. Mind a külső, mind a belső falsík több helyütt kormos. A burgus földszinti részét sárga agyaggal döngölték le, a padlószint későbbi megsüllyedéseit több helyütt építési törmelékkel (talajanyaggal kevert, apróra zúzott tégladarabokkal) javítgatták. A sárga járószintből számos késő római bronzpénz került elő.
A sárga padlószintet a régészek több helyütt átvágták, alatta tűzrakó helyeket és szemetesgödröket találtak. Utóbbiakból késő római, mohazöld színű mázas kerámia és törött vasszerszámok (sarló, kasza, horoló, kaparó, kampó) kerültek elő. A padlószint alatti késő római jelenségek az építkezést közvetlenül megelőző előkészítő munkálatokkal, illetve magával az építkezéssel állhatnak kapcsolatban.
A torony járószintje sok helyütt vörösre égett, kormos, faszenes, amely arra utal, hogy az építményt felgyújtották, az emeleti födémek és a tetőszerkezet a földszintre omlottak. A feltárt, körülbelül egyötödnyi rész ismeretében úgy tűnik, hogy a létesítményt a felgyújtás előtt kiürítették Az omladékrétegből előkerült bekormozódott bélyeges téglákon kivétel nélkül két katonai vezető, Figeridus dux vagy Valentinus tribunus neve olvasható, amely alapján pontosan meghatározható az őrtorony építési ideje.
Frigeridus ugyanis, I. Valentinianus császár (364-375) uralkodása alatt i.sz. 371 és 373 között volt Pannonia keleti részének, Valeria tartománynak a katonai vezetője (dux). Valentinianus uralkodásához köthető a dunai határszakasz utolsó jelentős megerősítése, amelyet az egyre erősödő barbár támadások tettek szükségessé. A Dunakanyarban több hasonló méretű burgus és kiserőd is épült ebben a korban, egy professzionális építőcsapat, a legio I Martiorum egy különítményének közreműködésével.
Az nagyobb erődök és katonai táborok között, a most feltárthoz hasonló őrtornyok álltak, amelyeknek fontos szerepük volt a határszakasz figyelésében és minden bizonnyal az üzenettovábbításban, füst- és fényjelek segítségével. Ennek az őrtoronyláncolatnak korábban már több elemét feltárták Óbudán, így a Nánási úti burgustól északra, mintegy 1000 méterre a Kossuth Lajos üdülőparton és 350 m délre, a volt Gázgyár területén ismert ilyen torony.
Méretei alapján a Nánási úti burgus nem a Római part eddig ismert őr- és jelzőtornyaival áll rokonságban, hanem egyebek mellett a Leányfalu, Visegrád-Lepence és a földrajzilag legközelebb eső Budakalász-Luppa csárda lelőhelyen feltárt késő római katonai objektumokkal. A leányfalui-típusú tornyokat egy vékonyabb kerítőfal és azon túl árokrendszer védte. Esetünkben a vizsgált terület kicsinysége miatt se a kerítőfal, sem pedig az árokrendszer nem kerülhetett elő.
A burgus utóélete zaklatott volt. Északnyugati sarkát a 11. században az alapokig visszabontották, ahogy erről egy kövek közé került Orseolo Péter (uralkodott: 1038-1041 és 1044-1046) dénár is tanúskodik. Falait az újkorban számtalanszor átvágták, sőt északi falába két közműárkot is belevéstek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap