Aquincumi állatsorsokról a Kutatók éjszakáján
2010. szeptember 23. 17:06 MTI
Az aquincumi állatsorsokról, a helytartói palota újrafelfedezéséről, valamint egy római padlómozaik helyreállításával kapcsolatos dilemmákról esik szó pénteken a Kutatók éjszakáján az Aquincumi Múzeumban.
Korábban
Alice M. Choyke archeozoológus előadásában arról beszél majd, hogy az állati csontok segítségével megismerhető, hogy hogyan nézett ki a település közvetlen környezete, más csontok a különböző tradicionális ételekre és kézműves mesterségekre világítanak rá, megint más állati maradványok szövegekkel és képekkel együtt a helyi vallásról és mágikus szokásokról vallanak.
Az Aquincumban előkerült egzotikus állatoktól származó csontleletek, mint például a tevék maradványai, tükrözik a Római Birodalom természeti kiterjedését. Mindezen aspektusok Aquincumban komoly változásokon mentek át, mivel a maga a társadalom megváltozott a római fennhatóság 400 éve alatt.
Havas Zoltán régész az aquincumi helytartói palota újrafelfedezését ismerteti. 1951 és 1956 között egy közvetlen szovjet irányítás alatt álló hadiüzem területén, az óbudai Hajógyári-szigeten jelentős feltárásokra került sor: egy csaknem tízezer négyzetméteren elterülő nagyszabású és gazdag palotaépület bontakozott ki, melyben Pannonia Inferior tartomány római helytartójának palotáját ismerhették fel a kutatók. A lelőhely hamar nemzetközi hírnévre tett szert, az innen származó mozaikpadlók és más leletek állandó elemeivé váltak az Aquincumi Múzeum kiállításainak.
Az eredmények ellenére a lelőhely monografikus feldolgozása sosem történt meg, a dokumentáció részletein több adattár osztozott. Az előzetes közlésként publikált elméletek és tények évtizedes, máig lezáratlan tudományos vitát generáltak. Az 1990-es években újabb kutatások arra is fényt derítettek, hogy a palota egy nagyobb, héthektáros épületegyüttes része, mely még jobbára feltáratlan. Havas Zoltán 2005-ben a palotakomplexum feltárásából származó, jobbára katonai alakulatok bélyegét magán hordó téglák vizsgálatával kapcsolódott be a lelőhely kutatásába. Havas a klasszikus tereprégészeti kérdésekre 60 év távlatából számítógép előtt ülve kereste a válaszokat, igyekezve szóra bírni a több száz oldalnyi ásatási naplót, csaknem ezer fényképfelvételt, ásatási rajzot.
Balázs Miklós Ernő Podmaniczky-díjas mozaikművész egy római padlómozaik helyreállításának dilemmáiról beszél, amelyekkel restaurátori, műemlék-felújítási munkái során újra és újra szembesülnie kell. Miközben minden szakterület a maga szempontjai szerint vizsgálja a jelenségeket, hiteles, átfogó kép csakis termékeny eszmecseréjük révén alakulhat ki, a mai tudományos intézményrendszer és a hierarchikus tagozódás azonban akadályokat gördít ez elé. A mozaikművész célja, hogy szintézisteremtő szakmaközi párbeszédet kezdeményezzen a hivatal, a múzeum, a régész, a művészettörténész, a restaurátor és az alkotó kézműves-művész között. Ennek jegyében bemutatja a restaurátori munka sajátos szempontjait, s feltárja a mozaikos műhely minden titkát, igyekezvén valódi képet festeni a szakmáról.
Ezer kutató várja az érdeklődőket 23 város 44 intézményének nyolcszáznál több eseményén pénteken a Kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egésznapos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói pálya népszerűsítése. A Tempus Közalapítvány ötödik alkalommal rendezi meg a nagyszabású programot, amelynek idén a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.