Angkor a modern Kambodzsa gazdasági kincse
2010. szeptember 15. 15:31 MTI
Évente több mint egymillió turista látogat el Angkor romjaihoz, ezzel az egykori khmer birodalom fővárosának maradványai a modernkori Kambodzsa gazdasági kincsévé is váltak.
Korábban
A kambodzsai fővárostól, Phnompentől 230 kilométerre északnyugatra, Szeimreap város közelében fekvő Angkor romvárosnál naponta turisták tömege gyülekezik már pirkadat előtt, hogy saját szemükkel csodálják meg a napfelkeltét. A hőség és a páratartalom már hajnali öt órakor is embert próbáló, de a környéken légkondicionált bárok és éttermek várják a látogatókat.
A délkelet-ázsiai ország gazdasága nagy részben támaszkodik a történelmi látványosságokra, a Kambodzsába utazó turisták közül szinte mindenki ellátogat Angkorba.
Angkor a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802-1432 között. A birodalom virágkorában magában foglalta egyebek közt a mai Kambodzsa síkságait, Laosz és Thaiföld jelentős részét és a Mekong deltáját. Csupán a templomokat építették kőből, minden más épületet, beleértve a királyi palotákat, fából ácsolták, vagyis az évszázadok során az enyészeté lettek. Így Angkor hatalmas "templomváros" képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A khmer birodalom fénykorában a fővárosnak egymillió lakosa lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.