Egyiptomi papiruszt találtak egy ír mocsárban
2010. szeptember 8. 09:35
Ír régészek egy tőzeglápból előkerült ősi zsoltároskönyv borítóján egyiptomi papiruszdarabokra bukkantak – jelentette be hétfőn az Ír Nemzeti Múzeum.
Korábban
Az 1200 éves kézirat az első kézzelfogható bizonyíték a korai ír kereszténység és a közel-keleti kopt egyház között fennállt kapcsolatot illetően. „Ez a felfedezés sok kérdést vet fel, s alapjaiban változtathat meg néhány teóriát az írországi kereszténység kezdeteivel kapcsolatban” – mondta Raghnall O Floinn, a múzeum gyűjteményének vezetője, aki szerint a "Faddan More Psalter" nevű kézirat a tíz legfontosabb ír régészeti lelet közé számítható.
A zsoltároskönyvet négy éve fedezték fel Tipperary megyében, Birrhez közel, de az analízist csak nemrég fejezték be. O Floinn szerint a díszített pergamen kézirat a 8. századból származik, azt viszont még homály fedi, hogy miként kerülhetett a lápba, amely a tőzeg kémiai tulajdonságai miatt évszázadokon át épségben meg tudta őrizni.
„Úgy tűnik, hogy a bőrkötés Egyiptomból származik, de azt még nem tudni, a papirusz vajon ezzel együtt érkezett, vagy esetleg később” – tette fel a kérdés O Floinn. A szakember elmondta, hogy a zsoltároskönyv bulvárlap méretű, a latin nyelven íródott oldalaknak pedig alig 15 százaléka maradt meg. A kéziratot minden bizonnyal egy kolostorban készítették, majd tették bőrkötésbe. A dublini múzeum tájékoztatása szerint a zsoltároskönyvet először jövőre mutatják be az érdeklődőknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.