Felbecsülhetetlen értékű arany kincslelet Kentben
2010. szeptember 7. 08:43 MTI
Felbecsülhetetlen értékű, csaknem háromezer éves arany karperecek kerültek napvilágra a Kent grófságbeli Thanet-szigeten leletmentő feltárások során.
Korábban
Simon Mason, Kent grófság vezető régészeti felügyelője a Ramsgate és Sandwich között épülő autóúthoz kapcsolódó feltárásokat az idei év legnagyobb szabású brit archeológiai ásatásainak nevezte. A feltárásokban 150 régész, valamint 91 önkéntes segítő vesz részt, munkájuknak köszönhetően eddig tízezer lelet került elő. A munkálatok blogja
Feltártak prehistorikus síremlékeket, vaskori építményeket, ahogy napvilágra kerültek egy római kori falu maradványai is. Mason becslése szerint a két karkötő i.e. 700 táján készült. A régész feltételezése szerint gyermekékszerekről lehet szó, amelyeket egymásba kapcsolva, áldozati ajándékként temethettek a földbe.
Bizonyos jelekből a szakemberek arra következtetnek, hogy a közelben egy bronzkori falunak is kell lennie. A helyszínen öt, azonos korú bronz leletegyüttest is találtak. "Igazi értéke abban rejlik, hogy e leletek által apránként összerakhatjuk a térség történelmét" - emelte ki Mason.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.