Antik afrikai edények kerültek elő Óbudán
2010. szeptember 3. 13:19 Régészet Budapesten
Különleges, Észak-Afrikában készült ókori kerámiaedények kerültek elő Óbudán, az Aquincumi Múzeum ásatásain. A két díszes korsót a római kori polgárváros Duna-parti temetőjének sírjaiban találták.
Korábban
Az egyik egyfülű korsó, más edényekkel együtt egy hamvasztásos sírban feküdt, a másik kétfülű edény egy gazdagon felékszerezett fiatal nő holttestének lábánál nyugodott. A finom kidolgozású, vékony falú, fényes vörös bevonatú, terra sigillátának nevezett edényeket növényi és mitológiai ábrázolások díszítik, közöttük megtalálható lantján játszó Apollo isten, Léda a hattyúval és Európé elrablása. A tárgyakat a mai Tunézia területén, az egykori Africa Poroconsularis nevű római provinciában gyártották az i.sz. 3. század közepe táján.
Bár később, az i.sz. 3. század végén és a 4. században kis számban importáltak innen kerámiatárgyakat (elsősorban tálakat, tányérokat) a dunai tartományokba, a most Aquincumban talált díszes korsókhoz hasonló, nagyon törékeny korai típusok eddig teljesen ismeretlenek voltak Pannonia területén. Ezek a maguk korában is ritkaságnak számíthattak az európai tartományokban, így minden bizonnyal komoly értéket képviselhettek itt.
Hogy miként kerültek ezek az edények Európába, egyelőre csak sejteni lehet. A helyi kerámiagyártás mellett a i.sz. 3. század közepéig főleg galliai és germániai műhelyekből szállítottak nagy mennyiségben finom kidolgozású, asztali edényeket a pannoniai piacokra, elsősorban a dunai folyami úton. A 250-260-as években azonban súlyos germán támadások érték az európai tartományokat, emiatt a Rajna környéki gyárak nagyrészt megszűntek. Ebben az időszakban kezdődhetett meg az észak-afrikai kerámiaműhelyek termékeinek, minden bizonnyal igen költséges importja a dunavidéki tartományokba.
A két észak-afrikai korsó 2011 tavaszán már látható lesz az Aquincumi Múzeum legújabb ásatásait bemutató kiállításon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.