Első világháborús roncsokat talált az észt flotta
2010. augusztus 25. 11:16
Három, az első világháborúban elsüllyedt brit hadihajó maradványait fedezte fel az észt haditengerészet Saaremaa szigete mellett.
Korábban
A legmodernebb hangradarok használatával az észt haditengerészet a múlt héten fedezte fel a HMS Cassandra, a HMS Gentian és a HMS Myrtle roncsait Saaremaa szigete mellett. A kutatást vezető Ivo Vark alezredes szerint minden bizonnyal az elveszett brit hadihajók kerülhettek meg. Ezt a hajóraj egykori parancsnoka, Edwyn Alexander-Sinclair admirális jelentése is igazolta, az abban megadott koordináták ugyanis szinte teljesen pontosnak bizonyultak.
A HMS Cassandra könnyűcirkáló 1918. december 6-án aknára futva süllyedt el, és a robbanás tíz tengerésszel végzett, míg a maradék 400 embert sikerrel evakuálták. HMS Gentian és HMS Myrtle aknaszedők végzete 1919. július 15-én teljesedett be, miután rutinküldetés alatt futottak aknákra; a két robbanás akkor kilenc tengerészt ölt meg. A hadihajók a frissen megalakult Észtország támogatására küldött csapatokkal érkeztek a térségbe, hiszen ott egyszerre kellett küzdeni a megszállást folytatni kívánó szovjet és német csapatokkal.
A haditengerészet beszámolója szerint bár a MS Myrtle-t 1937-ben már észlelték, a másik két hajó hollétéről egész mostanáig nem tudtak. A roncsok 90 méter mélyen találhatók, és bár azok állapotáról nem tettek közzé jelentést, az észtek szerint nem is fognak, mert azok a mai napig a brit kormány tulajdonát képezik.
Az elmúlt években egyébként több első illetve második világháborús roncsot is találtak a Balti-tengerben, ezek fellelése pedig a küzdelmek korábban kevéssé ismert fejezeteit segíthetnek jobban megérteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.