A Schönbrunni kastély Bécs legkedveltebb látnivalója
2010. augusztus 8. 15:12 MTI
A Schönbrunni kastély, a Habsburgok nyári rezidenciája 2009-ben is a turisták legkedveltebb célpontja volt Bécs nevezetességei között, több mint 2,4 millióan gyönyörködtek a barokk pompában.
Korábban
A Schönbrunni állatkert ugyan a második helyre került a leglátogatottabb helyszínek között, ám 2,1 millió látogatója azt jelzi, hogy az állatpark jelentős - 400 ezer fős - mínuszt könyvelhetett el az előző évhez képest. A harmadik helyen a bécsi óriáskerék szerepel - annak ellenére, hogy 20 ezer fővel megcsappant látogatói száma az előző évhez képest - derült ki az osztrák főváros turisztikai hivatala által a héten közzétett adatokból.
Az Albertina a 3. helyről a 4.-re csúszott, csak 630 ezer látogatót vonzott a 2008-ban jegyzett 997 ezer helyett. Az ötödik helyen a Császári lakosztályok állnak, amelyek magukban foglalják a Sissi Múzeumot is. A top 10-ben szerepel a Kunsthistorische Museum, beleértve a Neuer Burgot, a Belvedere, a Duna-torony, a Természettudományi Múzeum és a Tenger háza. A katakombáiról és a tornyáról ismert bécsi jelkép, a Stephansdom a 17. helyre került - amihez azonban hozzá kell még számolni a nem fizető látogatókat is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap