Fidel Castro bemutatta emlékiratait
2010. augusztus 3. 09:23 MTI
Zárt ajtók mögött, válogatott közönség előtt bemutatta emlékiratait Fidel Castro volt kubai kommunista elnök, aki a kötetben megosztja az olvasókkal, hogy gerillatársaival miként aratott "stratégiai győzelmet" Fulgencio Batista diktátor hadserege felett.
Korábban
A könyvbemutatót a havannai kongresszusi központban rendezték meg, helyi idő szerint hétfőn. A 84. születésnapján augusztus 13-án ünneplő Castro több mint egy órán át beszélt. A bemutatón megjelentek az 1959-es kubai forradalom más vezetői, köztük Guillermo García és Ramiro Valdés is.
A kubai állami televízió jelentése szerint a Stratégiai győzelem című kötet többek között elmeséli, miként aratott győzelmet a Fidel Castro vezette 300 gerilla 1958 nyarán a kelet-kubai Sierra Maestra hegységben "tízezer állig felfegyverzett katona ellen". Ez a győzelem felgyorsította Castro hatalomra jutását, s vezetett el végül ahhoz, hogy Batista 1959. január elsején elmenekült a karibi szigetországból.
Fidel Castro 2006-ban megbetegedett, az államelnöki tisztséget átengedte öccsének, Raúl Castrónak, de változatlanul övé a Kubai Kommunista Párt első számú vezetői tisztsége, a főtitkári poszt. A 2006 júliusában elvégzett műtéte után sokáig távol maradt a nyilvánosságtól. Idén július 7-én azonban visszatért a rivaldafénybe, a mostani eseményt is beleszámítva immár kilencedszer jelent meg a nyilvánosság előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap