Bekékültek a veronai kovakő eszközök
2010. július 16. 08:33
Eddig még ismeretlen okokból különböző kémiai anyagok értékes olasz régészeti leleteket színeztek el. A politikai vihart kavaró ügyben megkezdődött a bűnbakkeresés, a tudóstársadalom a helyi hatóságokra mutogat.
Korábban
A prehisztorikus kincsek – közöttük emberi csontok és kőeszközök – Verona környékéről származnak, amelyeket Európa egyik utolsó ismert Neander-völgyi csoportjai népesítettek be, amikor a modern ember elkezdte uralni a térséget. Az ősemberek által használt eszközök közül néhányban – amelyek jelenleg egy korábban fegyverraktárként funkcionáló épületben hevernek Észak-Olaszországban – azonban helyrehozhatatlan károk keletkeztek.
A leletek 2007-ben kerültek áthelyezésre, 2008-ban pedig a veronai várostanács úgy döntött, hogy eladja a korábban a tárgyi emlékek elhelyezésére szolgáló 18. századi kastélyt, ahol a Veronai Nemzeti Múzeumból kiszorult műtárgyak raktározását oldották meg.
Az érintett tudósok most petíciót készülnek küldeni Sandro Bondi kulturális miniszternek, amelyben a felbecsülhetetlen értékű tárgyak biztonságos helyekre való elszállítását követelik, továbbá szorgalmazzák egy kárfelmérő bizottság felállítását, valamint a nyomozás elrendelését a bűnösök azonosítása érdekében. A kutatók ügyét segítheti, hogy Verona a világörökség része, így kampányuk fokozottabb figyelmet kaphat.
Laura Longo, a gyűjtemény kurátora az áthelyezett leletek állapotát februárban mérte fel, s ekkor észrevette, hogy néhány kovakő szerszám világoskék színű lett. Ezekből négy darabot elküldött Gilberto Artiolinak, a padovai egyetem régészeti geológusának, hogy végezzen rajta kémiai kísérleteket. A professzor első vizsgálatai megmutatták, hogy a leletek szénhidrogénekkel vannak átitatva, amelyek benzinből vagy a fegyverekhez használt gépolajból származhatnak.
Artioli szerint ez még nem magyarázza meg az elszíneződést: a professzor úgy látja, hogy a szénhidrogén kigőzölgése által valamilyen szennyezés kerülhetett a kövekre, s ennek következtében egy eddig nem ismert, „masszív és tartós” festékanyag alakult ki.
Artioli szerint a további kémiai vizsgálatok felvethetik a veronai önkormányzat felelősségét, amennyiben kiderül, hogy a szennyezőanyag magáról a falakról, vagy a padlóról került a leletekre. A tudós becslése szerint a köveknek akár a 30 %-a is elszíneződhetett. Artioli attól tart, hogy a paleontológusok még a kifehérítés után sem végezhetnek kémiailag értékelhető vizsgálatokat a leleteken, a nyári hőmérséklet ráadásul tovább ronthat a helyzeten, ezért „megérett az idő a cselekvésre” – vélekedett a professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap