Botrányt kavart a halott Mandelát ábrázoló festmény
2010. július 14. 09:19 MTI
Óriási felháborodást váltott ki a Nelson Mandela boncolását ábrázoló festmény a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) tagjai körében - adta hírül a BBC. A műalkotáson az látható, amint a volt dél-afrikai elnök lemeztelenített testét éppen felnyitják, miközben a párt prominensei körbeülve figyelik az aktust.
Korábban
Az ANC vezetői úgy gondolják, hogy a festmény sérti Mandela méltóságát, de a művész, Yiull Damaso szerint a johanessburgi Hyde Park Mall-ben kiállított, majd később a Mail és Guardian napilapban közölt képpel csupán az volt a célja, hogy az emberek könnyebben szembesüljenek a halállal. „Nelson Mandela nagy formátumú politikus, de ő is csak ember…ha egyszer ő is elhagy bennünket, azt individuumokként és nemzetként is fel kell dolgozni” – nyilatkozta a művész a BBC-nek.
A BBC helyi tudósítója szerint Dél-Afrikában tabunak számít Mandela halálát megemlíteni, ugyanis az 1994-es, a feketék részvételével tartott első szabad választás alkalmával hatalomra került vezető a mai napig ikonikus figurának számít a politikai életben. A dél-afrikaiak nagyrabecsülésük jeléül nem mernek beszélni Mandela esetleges halálával kapcsolatban, s félnek elfogadni a realitást, hogy az apartheid-ellenes küzdelem legismertebb alakja egyszer már nem lesz közöttük.
A festmény kísértetiesen hasonlít Rembrandt 17. századi képére, a Tulp doktor anatómiájára, amelyen szintén egy tetemvizsgálat látható. Yiull Damaso alkotásán a boncolást egy 12 évesen elhunyt AIDS-aktivista, Nkosi Johnson végzi, körülöttük pedig Dél-Afrika legismertebb politikai és vallási vezetői állnak, a Nobel-békedíjas püspök, Desmond Tutu, két egykori elnök, F.W. de Klerk, valamint Thabo Mbeki, illetve Helen Zille és Trevor Manuel politikusok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap