Hemző Károly életműve a Magyar Nemzeti Múzeumban
2010. július 1. 17:27
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának adományozta több tízezernyi felvételét - negatívokat, diapozitíveket, vintage kópiákat -, kameráit, objektívjeit, több mint öt évtizedet átfogó pályájának dokumentációját Hemző Károly fotográfus.
Korábban
A maga nemében páratlan kollekciót június 29-én, kedden vette át a 82 éves művésztől a múzeum főigazgatója, Csorba László, a fényképtár vezetője, Lengyel Beatrix főosztályvezető és az adomány gondozója, Kiscsatári Marianna főmuzeológus. A művész több ezer fővárosi témájú felvétele korábban már a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményébe került, ezúttal a Magyar Nemzeti Múzeumot gazdagította fotográfusi életművének meghatározó részével.
Hemző Károly az 1950-es évektől kezdve játszott meghatározó szerepet a magyar fotográfiában. Sportfotósként, riporterként és dokumentaristaként, képszerkesztőként, az utóbbi évtizedekben pedig gasztronómiai fényképészként is jelentőset alkotott. Munkásságáért Balázs Béla- és Táncsics-díjat, Érdemes és Kiváló Művész kitüntetést kapott. Fényképeivel több emlékezetes kiállításon találkozhatott a közönség (Műcsarnok 1976; Vigadó 1983, 1998, Magyar Fotográfusok Háza, 2005), de megérdemelt sikert arattak albumai is (Lódobogás, 1978; Budapest fotóalbum, 1993; Fotográfiák, 1998; Csak lovak, 2005).
A Magyar Nemzeti Múzeum 2010 őszén kamara kiállítás keretében ad ízelítőt a művész ötven évnyi munkásságából. A Hemzővároscímű tárlat kurátorai: az életmű szakmai gondozója, Szarka Klára fotótörténész és Kiscsatári Marianna főmuzeológus. A tervek szerint a mostani tárlatot néhány éven belül átfogó életmű-kiállítás és hozzá kapcsolódó album követi majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap