Radarvizsgálatokkal térképezték fel az ókori egyiptomi várost
2010. június 21. 14:48 MTI
Radarvizsgálatokkal térképezték fel a Nílus deltájának északkeleti részén, a modernkori Tell ed-Dabaa közelében fekvő az ókori Avarisz települést, amely az Egyiptomot megszálló hükszoszok fővárosa volt az úgynevezett második átmeneti korban (i.e. 1664-1569) között.
Korábban
Az osztrák régészek 1975 óta végeznek a helyszínen feltárásokat. Mint Irene Müller, az expedíció vezetője elmondta, a mostani geofizikai felmérésekkel az egykori város kiterjedését kívánták meghatározni. A felmérés és az ásatások során eddig 2,6 négyzetkilométeres területet vizsgáltak át,
Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára közleményében azt emelte ki, hogy a geofizikai módszer a legoptimálisabb eljárás az egykori település határainak megállapítására. A Nílus deltavidéke ugyanis igen sűrűn lakott. Itt lényegesen bonyolultabb régészeti feltárásokat végezni, mint Dél-Egyiptom sivatagos, gyéren lakott vidékein, ahonnan a sokkal híresebb temetkezések és templomok kerültek napvilágra. "Kizárólag ez a modern eljárás tette lehetővé egy ekkora terület egyidejű feltérképezését" - hangsúlyozta Záhi Havvász.
A geofizikai felmérések igen részletes képet vázoltak fel az ókori Avarisz szerkezetéről, a felvételeken több építmény - házak, utcák, templomok, temetők és paloták rajzolódnak ki. A szakembereknek sikerült meghatározniuk a kikötői negyed valószínű helyét is. A felvételeken különböző méretű gödrök sorozata is látszik, ám ezek rendeltetését eddig nem sikerült a régészeknek megfejteniük.
A Középbirodalom kezdetén épült a Nílus-delta északkeleti részén egy nagy, sakktáblaszerűen elrendezett település. A házak körülbelül 27 négyzetméter alapterületűek voltak, ennek alapján arra lehet következtetni, hogy a társadalom alacsonyabb rétegei lakhattak e helyen, de csak rövid ideig. A XIII. dinasztia elején Észak-Palesztinából érkező bevándorlók telepedtek le a városban, melynek következtében a település fontos kereskedelmi központtá fejlődött.
Az Egyiptomba a 17. században betörő hükszoszok a Nílus deltájában vetették meg lábukat: a fallal körülvett várost Szalitisz hükszosz uralkodó építtette ki és tette birodalma központjává az i.e. 17. század második felében. I. e. 1550 körül a XVII. dinasztia thébai királyi foglalták el Avariszt, ami a hükszosz uralom végét jelentette, a város mégis jelentős központ maradt. A XVIII. dinasztia kezdeti időszakában új palotákat emeltek a városban, melyeket részben minószi falfestményekkel díszítettek. A ramesszida korban, az Újbirodalom idején, a II. Ramszesz által alapított új főváros, Per-Ramszesz déli része települt Avarisz romjaira.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.