Olaszország Sisi-lázban ég
2010. június 3. 15:06 MTI
Korábban nem tapasztalt mértékű az érdeklődés Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, vagyis Sisi (Sissi) iránt Olaszországban: naponta több ezren látogatnak el a róla szóló, nemrég létrehozott honlapra.
Korábban
Mióta a RAI olasz állami televízió bemutatta az új Sisi-filmet Xavier Schwarzenberger rendezésében, rengetegen kattintanak rá naponta a www.elisabeth-sissi.org internetes oldalra. A fotókat, dokumentumokat, újságcikkeket és különböző híreket bemutató honlapon fórumot is indítottak, ahol történelmi, pszichológiai és kulturális szempontból is diskurálhatnak a látogatók Sisiről. A szájt a császárné - Ferenc József felesége - olasz rajongóinak találkozóhelyévé nőtte ki magát.
A honlapot Enrico Ercole újságíró és filmszakember ötlötte ki, aki már húsz éve foglalkozik Sisi személyével. A siker azonban - naponta 2500 látogató - az ő elvárásait is felülmúlta. Elmondása szerint az oldallal mindenki számára elérhetővé szerette volna tenni az évek során a kor egyik legszebb asszonyáról gyűjtött történelmi anyagokat.
A legnagyobb olaszországi Sisi-kutatókhoz sorolt Ercole 2006-ban Milánóban rendezett kiállítást A Sisi-mítosz címmel. Szeptemberben Rivoliban tervez tárlatot, amelyen először mutatja be dokumentumokból, fotókból és egyéb anyagokból álló gyűjteményét. A kiállítás keretében az Erzsébet császárné és Savoyai Margit olasz királyné közötti párhuzamokat és különbségeket is feltárják. Savoyai Margit rokoni kapcsolatban állt Sisivel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap