Római utak a Tűztorony tövében
2010. május 28. 13:16
A római kori Borostyánút egy szakasza is előkerült Sopronban a Fő tér rekonstrukciója során: a szakemberek most a csaknem kétezeréves emlék bemutatásának lehetőségét mérlegelik – írja a műemlékem.hu.
Korábban
A város emblematikus épületétől, a Tűztoronytól alig néhány lépésnyire, körülbelül kétméteres mélységben bukkantak a rekonstrukciót kísérő régészeti feltáráson a Borostyánút egy szakaszára. A feltárt részlet ráadásul útkereszteződés: a hajdani Scarbatia egyik városi útja csatlakozott ezen a helyen a Római Birodalom távolsági kereskedelmének legendás útvonalához.
"Nem meglepetés a Borostyánút megtalálása, hiszen ismerjük a városon belüli útvonalát" - mondta el a műemlékem.hu-nak Veöreös András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodavezető-helyettese. Hozzátette: előkerült már egy szakasza a Szent György utca és az Új utca összefutásában álló "Vasalóház" (Új utca 1-3.) építése előtti feltáráskor is (A Vasalóház alatt Scarbantia egykori fórumának részlete látható ma is, körülbelül két méteres mélységben. Emellett futott a Borostyánút. A fórum bemutatásának műemléki építésze Sedlmayr János volt, míg az oszlopokat Hajnóczi Gyula rekonstruálta.)
Az újonnan előkerült útszakasz bemutatásának lehetőségét jelenleg vizsgálják a Fő tér rekonstrukcióját tervező szakemberek. A római kori út mindenképpen érdemes a bemutatásra, azonban a jelenlegi térszinthez képest kétméteres szintkülönbség akadályozhatná a Tűztorony irányába tartó gyalogosforgalmat, ha a látogatókat levezetnék a Borostyánút szintjére. Elképzelhető az üveglap alatti bemutatás is, azonban ebben az esetben fokozottan ügyelni kellene a tökéletes szigetelésre.
Sopron egyébként gazdagabb római kori emlékekben, mint első pillanatban gondolnánk: a Vasalóház alatt bemutatott fórumot a látogatók többsége nem ismeri, s hasonlóképpen alig találják meg a Városháza mögött az eredeti térszinten bemutatott fal-, illetve útmaradványokat. Ezek bekapcsolása a város turisztikai életébe legalább olyan fontos lenne, mint a Borostyánút most feltárt szakaszának bemutatása.
A cikk folytatása és képek a most feltárt ókori útról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.