Rekonstruálták egy középkori lovag arcát
2010. május 19. 11:29 BBC News
A Historic Scotland örökségvédő szervezet elkészítette egy középkori lovag virtuális képmását, akinek maradványait még 1997-ben fedezték fel a stirlingi kastélyban.
Korábban
A csontvázat kilenc másik személlyel, köztük két gyerekkel együtt 1997-ben fedezték fel, ám a részletes vizsgálatokra csak tavaly kerülhetett sor. A maradványok a 13-15. századból származnak, és azokat a mai királyi kápolna területén helyezték örök nyugalomra.
A felfedezésről mi is beszámoltunk: a csontok alapján a középkori lovagok élete igencsak megterhelő és kegyetlen lehetett. A részletesebb vizsgálatok szerint a lovag a 20-as évei közepén halhatott meg, míg testfelépítésére nézve egy nagyon izmos férfi lehetett, aki korábban nagyon sok és komoly sérülést szenvedhetett.
Így például túlélte, hogy egy nyílhegy fúródott a mellkasába, míg a koponyáján talált forradások arra utalnak, hogy többször és súlyosan csaphatták fejbe egy fejszével. Végül egy kard hatolt be a koponyájába az orrán és állkapcsán keresztül: a szakértők szerint a lovag ekkor már a földön fekhetett, és felülről mérhették rá a halálos csapást.
A szervezet vezető régésze, Richard Strachan szerint a lovag arcrekonstrukciója bepillantás nyújt, hogy az 1300-as években miként nézhetett ki egy harcos.
A további munkálatok során az eltemetettek maradványain izotópos vizsgálatokat is végeznek majd, hogy megállapítsák, honnan származnak, és arra is szeretnének majd rájönni hogy miért temették őket épp a kápolnába. Emellett a maradványokat szeretnék összehasonlítani a Stirling közelében 1997-ben felfedezett tömegsírban találtakkal, ahová a Rózsák háborújának 1461-es towtoni ütközetében elesettek kerültek.
A vizsgálatokat és a rekonstrukciót a BBC2 History Cold Case című műsorában, csütörtökön mutatják majd be, illetve a részletes kutatási eredményeket is ekkor teszik majd közzé. A lovag arcrekonstrukciója, valamint a kutatások egyéb eredményei emellett annak az állandó kiállításnak lesznek a részei, amely jövő tavasszal nyílik meg a várkastélyban.
Stirling Skócia az egyik legnagyobb és mind építészetileg, mind történelmileg legfontosabb vára. Az erődítmény egy vulkanikus eredetű szikla, a Castle Hill (Várdomb) tetején épült. Három oldalról kiváló védelmet nyújtó meredek sziklák határolják. Mivel a Forth folyó átkelőjénél épült, a kezdeti időkben stratégiailag fontos szerepe volt. A 13. században I. Edward angol király skóciai hadjárata során Stirling várát is megostromolta. Egyes történészek szerint ekkor használták először a Warwolf (hadi farkas) nevű, valaha épített legnagyobb kőhajító gépezetet.
A vár még jó néhány ostromot átélt a skót függetlenségi háborúktól 1746-ig, amikor Bonnie Prince Charlie, Stuart Károly Eduárd jakobita csapatai sikertelenül próbálkoztak a bevételével. Több skót királyt és királynőt koronáztak meg a vár falai között, köztük Stuart Máriát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.