Római pincét tárnak fel Aquincum szívében
2010. május 18. 08:24
A második világháború alatt egyszer már megtalálták az úgynevezett festőlakást Aquincumban, de a szakemberek attól tartottak, hogy a lőtér építésekor minden részlete megsemmisült. Ám mint kiderült, szerencsére épen maradt egy római kori pince is - írja a műemlékem.hu.
Korábban
„Nagy Tibor tárta fel ezt a területet a negyvenes évek első felében, a második világháború alatt. A lehetőségekhez képest jól dokumentálta az itteni leleteket, amire nagy szükség is volt, hiszen a lőtér építésekor a földmunkák miatt nagy pusztítás volt várható” – mondta el a műemlékem.hu-nak Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum ásatásvezető régésze. A szakemberek ezért tartottak tőle, hogy a világháborús építkezés közepette minden ókori rom megsemmisült a területen, ám a napokban kezdődött feltárás szerencsére nem igazolta a félelmeiket.
„A festőlakásnak, ennek a festményekkel gazdagon díszített épületnek a keleti része viszonylag épségben maradt meg” – jelentette ki Láng Orsolya. Ám a festőlakásnál is épebben maradt meg az egykori épülethez tartozó pince. Már a restaurálás előtt is pontosan kivehetőek a levezető lépcső egykori fokai, a falakon megmaradt 1700-1800 éves vakolat, valamint a két szellőzőablak. Az egyik elé – talán, hogy ne szivárogjon be a csapadék – kis árnyékoló falat építettek.
„Ha megnézzük a falak alsó részét, láthatóak az egymástól szabályos távolságra lévő vésett lyukak” – mondta a régész. A pince földpadlója fölött ugyanis egy faácsolatra rögzített deszkapadló lehetett, hogy az ott tárolt értékek – valószínűleg élelem és termények – ne dohosodjanak meg.
„Még korántsem értünk a feltárás végére, de az már biztos, hogy hamarosan a látogatók is megnézhetik majd a pincét” – tette hozzá Láng Orsolya. Ha lemenni nem is lehet majd az épen maradt lépcsőn, üveglap alatt mindenképpen megtekinthető lesz majd.
Versenyt futnak az esővel a régészek – a cikk folytatása és az első képek a római pincéről a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.