Német hadisírgondozó katonák érkeznek Nagykanizsára
2010. május 13. 11:55 MTI
Német hadisírgondozó katonák érkeznek vasárnap Nagykanizsára, amelynek temetőjében több mint 700 német katona nyugszik.
Korábban
A Német Hadisírgondozó Egyesület tagjai egy 1993-ban kötött államközi megállapodás értelmében rendszeresen látogatják és gondozzák a 16 magyarországi városban lévő német háborús sírokat. Legutóbb 2008 szeptemberében jártak Nagykanizsán - mondta el Cseresnyés Péter, a város alpolgármestere.
A zalai városban tíz napon át 12 önkéntes német katona dolgozik, a sírokhoz vezető utakat és a szegélyeket állítják helyre, illetve építenek újakat. A katonák szabadságuk terhére, térítés nélkül vállalják ezt a tevékenységet, munkájukat a kaposvári helyőrségből érkező magyar bajtársaik is segítik. A nagykanizsai temetőben 727 német katona nyughelye van, földi maradványaikat többségében a zalai területeken folytatott harcok helyszíneiről szállítottak ide. Ugyancsak ebben a temetőben 98 magyar katona is nyugszik - idézte fel az alpolgármester.
A Német Hadisírgondozó Egyesület 1919-ben, az I. világháborút követően jött létre, célja, hogy a külföldön elesett német katonák sírhelyeit felkutassák, méltó helyre temessék halottaikat és gondozzák nyughelyüket. 2009-ben a szervezet mintegy kétmillió, háborúban elesett katona sírját gondozta a világ 45 országban található 827 német katonai temetőben.
Magyarországon 16 olyan temető található, ahol német katonák is nyugszanak. Nagykanizsán kívül Bajna, Balatonkenese, Böhönye, Budaörs, Debrecen, Győr, Hajmáskér, Mosonmagyaróvár, Pápa, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém területén. A II. világháború során a magyarországi harcokban és harci cselekményekben mintegy 54 ezer német katona vesztette életét, közülük mintegy 35 ezren a katonai temetőkben, illetve 1400 település temetőjében vannak eltemetve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.