Kopt templomok tövében mérték a Nílust
2010. május 11. 16:30 MTI, The Independent
Az i.sz. 5. századból származó kopt templom maradványait, valamint a Nílus vízszintjének mérésére szolgáló építményt, "nilométert" találtak Luxorban a szfinxek útjának feltárásán dolgozó régészek.
Korábban
Az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács közleménye szerint a kopt templomot a szfinxek útjának öt szakasza közül a második mellett emelték mészkő tömbökből: az építőanyagot lerombolt ptolemaioszi és római kori szentélyek "szolgáltatták". A kőtömbökön jól olvashatók a Ptolemaiosz-dinasztia uralkodói és a római császárok ősi egyiptomi isteneknek szóló felajánlásai.
Az egyiptomi régészek a szfinxek útjának IV. szakasza mellett felfedezték a "nilométer" maradványait is, valamint számos, az Újbirodalom korából származó agyagedényt találtak. A hétméteres átmérőjű, henger alakú "nilométert" homokkőből építették, és az építményben spirálisan futó lépcsőfokokon lehetett lejutni a folyóhoz. A berendezést az éves áradások során alkalmazták, hogy mérjék a Nílus vízszintjét.
A nagyszabású projekt keretében feltárják és restaurálják a Nílus keleti partján lévő, a luxori és a karnaki templomegyüttest összekötő szfinxek útját. A 76 méter széles és 2,7 kilométer hosszúságú út mellett eredetileg nem kevesebb mint 1350 szfinx sorakozott, többségüket a római uralom alatt, illetve a középkorban elszállították és újrahasznosították.
A feltárások során eddig előkerültek olyan kövek, amelyeket az i.e. 1402-1364 között uralkodó III. Amenhotep arcmásával díszítettek, megtalálták egy XXI. dinasztiabeli főpap, Min-Heber-Re kápolnáját, valamint számos szfinxtöredékre bukkantak. Az utóbbiakat most restaurálják, hogy ismét felsorakoztassák őket az út mentén.
A szfinxeket a XXX. dinasztia alapítójának, I. Nektanebésznek (Nektanebo, Nehetnebef) i.e. 380-362 közötti uralkodása idején helyezték el az út mentén. Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen az úton vonult végig a Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás processzió, amely a szent bárkát és a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte.
Ámon, az istenek atyja, akinek különvált női része és felesége Mut volt, fiuk pedig Honszu. Ámon és Mut az Opet-ünnepkor egyesült minden évben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap