Régészek az olvadó sarkvidéki jégtakaró nyomában
2010. április 28. 08:22 Live Science, MTI
Ősi vadászeszközöket hoz napvilágra a globális felmelegedés miatt olvadó sarkvidéki jégtakaró Kanada északi részén.
Korábban
Az első lelet, egy 4300 éves dárdanyél még 1997-ben került elő a Yukon-folyó közelében, mégpedig a kanadai rénszarvas, a karibu megkövesedett ürülékrétegéből. Amikor a kanadai régészek vizsgálni kezdték a helyszínt, kiderült, hogy a területen a telente leesett hótömegből képződött jégrétegek közé karibuürülék rétegei ékelődtek, utóbbiban pedig jó állapotban fennmaradt őskori eszközöket találtak.
A kutatóknak három évvel később sikerült elegendő pénzügyi támogatást nyerniük ahhoz, hogy megvásárolják a Yukon és az Észak-nyugati területek (Northwest Territories) között húzódó Mackenzie-hegység bizonyos térségeiről készült a műholdfelvételét, és elkezdjék vizsgálni a "jégfoltokat". Négy évvel később a régészek helikopteres "berepülés" során vizsgáltak meg két "jégfoltot", s egy íjat fedeztek fel.
A leletnek köszönhetően a csapat elegendő támogatást kapott ahhoz, hogy négy év alatt nyolc "jégfoltot" vizsgáljanak át. A feltárások során 2400 éves dárdákat, ezeréves hurkos csapdát, valamint 850 éves nyílvesszőket és íjakat találtak.
"Az ürülék és az őskori eszközök azért találhatók ezeken a helyeken, mivel évezredeken keresztül a rénszarvasok itt töltötték a nyári hónapokat, a jégtől remélve védelmet a melegtől. A vadászok ismerték és kihasználták a rénszarvasok vándorlási szokásait" - magyarázta Tom Andrews, a yellowknife-i örökségvédelmi központ régésze.
A projektben biológusok is részt vesznek, akik a rénszarvasok ürülékét vizsgálva növény- és rovarmaradványokat, korabeli polleneket keresnek, valamint a karibuk élősködőiről szeretnének többet megtudni. Mások a rénszarvasok DNS-t vizsgálják, a karibuk származását és migrációját remélve megismerni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.