Még a rendőrkapitány is hitt Loch Ness szörnyében
2010. április 27. 19:11 BBC News, MTI
Nessie, vagyis a Loch Ness-i szörny létezésében egykor még a helyi rendőrkapitány is hitt - derül ki a harmincas évekből származó dokumentumokból, amelyeket a skót nemzeti levéltár hozott nyilvánosságra.
Korábban
Ma már kevesek gondolják, hogy a skóciai tó vízében valóban egy szörny él, de évtizedekkel ezelőtt még más volt a helyzet. A helyiek ragaszkodtak Nessie-hez, a rendőrök készen álltak arra, hogy megvédjék vadászoktól a szörnyet - olvasható a harmincas évekből származó dokumentumokban.
"Kétségtelen, hogy valamiféle fura teremtmény van Loch Nessben. Az viszont kérdéses, hogy a rendőrségnek hatalmában áll-e megvédeni" - írta 1938-ban William Fraser, Inverness-shire rendőrfőnöke a skót ügyekért felelős minisztériumnak címzett levelében. Tájékoztatása szerint a vadászok szigonyokkal felfegyverkezve érkeztek, hogy "élve vagy halva befogják a szörnyet".
Nessie a parlament napirendjére is felkerült, interpellációban követelték a kormánytól, hogy folytasson nyomozást a szörny létezésének megválaszolására. Végül az a döntés született, hogy a teremtményt - vagy az őt ölelő mítoszt - életben kell hagyni - számolt be a skót nemzeti archívum.
A skóciai tóban élő szörnyről szóló mendemondák a 6. századig nyúlnak vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.