Tévédrámában találkozott James Dean Ronald Reagannel
2010. április 26. 14:42
Az Egyesült Államokban előkerült egy 1954-ből származó, több perces filmjelenet, amelyen az amerikai társadalom két híressége, James Dean és a későbbi elnök Ronald Reagan együtt szerepel.
Korábban
Dean a minden társadalmi szokás ellen lázadó férfi iskolapéldája, míg Reagan sokak számára a konzervativizmus, valamint a jog és rend politikájának megtestesítője. Éppen ezeket a szerepeket játsszák a General Electric Theater című televíziós sorozat The Dark, Dark Hours (Sötét, sötét órák) című epizódjában is, amelyet a CBS sugárzott. A szóban forgó részt 1954. december 12-én vetítették le, majd feledésbe is merült.
Reagan, aki a sorozat házigazdája is volt, Deant fiatal, tehetséges hollywoodi színészként jellemezte. A 23 perces felvételre egy író, Wayne Federman talált rá a CBS archívumában, miközben a Reagan televíziós pályájához kapcsolódó kutatásához gyűjtött anyagokat. Reagan születésének jövőre lesz a 100. évfordulója, s Federman ebből az alkalomból készít visszatekintőt.
James Dean 1955 szeptemberében autóbaleset áldozata lett. Reagan 1967-tól 1975-ig Kalifornia kormányzója, majd 1981-től 1989-ig az Egyesült Államok elnöke volt. 2004-ben hunyt el, 93 éves korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.