Nem engedik Japánba Mucha történelmi festményciklusát
2010. április 21. 15:10 MTI
Sem az illetékes hatóság, sem Alfonz Mucha cseh festő örökségének kezelője nem egyezett bele, hogy a művész múlt század elején készült, szláv történelmet ábrázoló festményciklusát kiállítsák Japánban.
Korábban
Jirí Wolf, a prágai városháza szóvivője közölte, hogy a cseh hatóságok kedden elutasították az NHK Promotions cég kérését, és nem engedélyezték, hogy a Szláv eposz című, húsz nagy méretű vászonra festett képet 2012-ben három hónapra kiállítsák a tokiói Országos Művészeti Központban. Pedig a japánok egy korábbi információ szerint azt is felajánlották, hogy a képek kikölcsönzése fejében gondoskodnak az alkotások restaurálásáról.
A szecesszió mestere 1928-ban adományozta festményciklusát Prága városának, ám a képek az utóbbi 45 évben a kelet-csehországi Moravsky Krumlov kastélyában voltak kiállítva. Az alkotások még sohasem hagyták el Csehországot és John Mucha, a festő unokája, egyben hagyatékának gondozója kijelentette: nem is akarja, hogy külföldre kerüljenek.
Az 1936-ban elhunyt művész annak idején azzal a feltétellel adta át Prágának a képeket, hogy méltó helyen állítják ki őket. A város vezetése a tervek szerint még idén Prágába költözteti a ciklust, amely a kereskedelmi palotában kap helyet. Az unoka azonban azt szeretné, ha 2015-re egy új galéria épülne a Szláv eposz számára. Mint mondta: ellenkező esetben más cseh városokkal próbál meg egyezkedni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.