Lemásolják az ausztrálok Stonehenge-et
2010. április 21. 10:01 The Daily Telegraph
Hamarosan megkezdődik Stonehenge élethű másolatának megépítése: egy Ausztrália nyugati partjain álló település turistaszenzációnak szánja a kormányzat által is támogatott tervet.
Korábban
A Perth-től délnyugatra található Esperance vezetősége jóváhagyta, hogy a rendelkezésre álló 1,2 millió ausztrál dolláros (220 millió forintos) költségvetésből megépítsék a - szerintük turisták hadát vonzó - Stonehenge-replikát. A település lakói szerint ettől jobban bekerülhetnek a köztudatba: a városka korábban kevéssé volt ismert, és ott csak a Skylab egyik 1979-ben lezuhant darabját tekinthették meg az érdeklődők.
A helyi Rotary-klub közleménye szerint a másolat tökéletes lesz, és 100, egyenként 45 tonnás, a közeli kőfejtőben kibányászott oszlopot emelnek majd a megfelelő helyre. Bár a helyiek meg vannak győződve ennek hasznáról, a közeli települések szkeptikusan állnak az ötlethez: szerintük ugyanis ez nem lesz akkora durranás, mint amilyennek szánják.
Szkepticizmus ide, vagy oda, a kőkör másolata megépül: a munkálatokat pár héten belül kezdik majd el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap