Megszépült a jászberényi Jász Múzeum
2010. április 14. 11:44 MTI
Az utóbbi évek egyik legnagyobb rekonstrukciója nyomán a kor igényeihez alakították és komfortosították a jászberényi Jász Múzeumot, amely négy hónapos szünet után csütörtökön nyitja meg ismét kapuját a látogatók előtt - mondta el a közgyűjtemény igazgatója.
Korábban
Hortiné Bathó Edit tájékoztatása szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat vezetésével megvalósuló Jászkun kapitányok nyomában című turisztikai projekt keretében 16 fejlesztés készül el, és ezek közül elsőként a jászberényi múzeum rekonstrukciós munkálatai fejeződtek be.
A 18 millió forintos ráfordítás eredményeként megszépült a múzeum fogadótere, és kialakítottak egy akadálymentes illemhelyet. Emellett a mozgáskorlátozottak érdekében szintén akadálymentes lett a bejövetel és a belső közlekedés. A szabadtéri programok helyszínéül szolgáló belső udvari teraszt pedig befedték, hogy csapadékos időjárás ne gátolja a rendezvények megtartását.
Az igazgató szólt arról, hogy jászberényi Táncsics utcában található múzeum újbóli kinyitása után ismét megtekinthető a Lehel kürtje valamint az Élet a jászok földjén és A szabadságharc gyermekhősei című állandó kiállítás. A Jászság kézművesiparát bemutató időszaki kiállítás még április végéig látható, majd május közepétől Zsombolyai Mária festőművész alkotásai lesznek megtekinthetők.
Jászberényben a múzeumalapítás gondolata az országban az elsők között vetődött fel, a gyűjteményt 1874 karácsonyán avatták fel, állandó helyet 1931-ben találtak számára. A Jász Múzeum szakmai és közművelődési tevékenységéért 1999-ben elnyerte az Év Múzeuma címet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.