Szétosztották a huszárszobrokat
2010. április 8. 13:26 MTI
Tizennyolc magyarországi és határon túli település kapott 1848-as huszárszobrot. A "Március 15. - Közös Tavaszunk" ünnepi programsorozat részeként bemutatott huszárszobor kiállítást több százezren tekintették meg a fővárosban, ezért a Miniszterelnöki Hivatal felhívást tett közzé a huszárszobrok végleges elhelyezésére.
Korábban
A felhívásra huszonegy hazai és határon túli település jelentkezett. Az elhelyezésről háromtagú szakértő zsűri döntött, a szervező Miniszterelnöki Hivatalon kívül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség munkatársai, akik elsősorban a történeti kötődést, valamint a szobrok széles közönség általi megtekinthetőségét vizsgálták - olvasható a kommünikében.
A MeH közlése szerint a következő települések, szervezetek kaptak lehetőséget egy-egy, a településhez, szervezethez kötődő huszárszobor tartós kiállítására: Tápióbicske, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, Szolnok, Mogyoród, Sümeg, a nyíregyházi Magyar Huszár Alapítvány, a Magyar Honvédség Támogató Dandár (Budapest), Kápolna, Abda, a Pákozdi Katonai Emlékpark, Sepsiszentgyörgy, a kisújszállási Nagykun Nádor Huszár Bandérium, Komárom, Isaszeg, Székelyudvarhely, a Fóti Károlyiak Alapítvány, Szeghalom és Tura.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.