Eredeti szépségében építik újjá Sisi verandáját
2010. április 7. 18:44 MTI
Máté Zsolt tervei alapján, eredeti formájában építik újjá a Gödöllői Királyi Kastélyban Erzsébet királyné verandáját - közölte a kastély szóvivője.
Korábban
Holub Katalin elmondta, hogy noha a tervek már 1992-ben készen voltak, a megvalósítás - a napjainkban is tartó, az épület szinte teljes egészét érintő nagyrekonstrukcióig – váratott magára. Mivel az eredeti rajzokon régi mértékegységek (öl, láb, hüvelyk) szerepelnek, a tervezőnek először át kellett számolnia méterre ezeket az adatokat, majd az elkészített rajz és az 1867-ben épült veranda eredeti dokumentumainak összevetése következett – hangsúlyozta a szóvivő. Az alapos kutatómunkának és a gondos tervezésnek köszönhetően idén nyáron régi szépségében csodálhatják a királyné egyik kedvenc tartózkodási helyét a gödöllői kastélyba látogatók.
Az Erzsébet királyné lakosztályához kapcsolt, a déli homlokzathoz „támaszkodó” verandát fából ácsolták, s úgy alakították ki, hogy az összeköttetésben legyen a déli előkerttel ( a „királyné kertjével”), valamint egy fedett folyosón át a lovardával és az istállóval – fűzte hozzá Holub Katalin. Az úgynevezett svájci stílusban felhúzott építményt Ferdinand Kirschner udvari építész tervezte, aki a kastély egyéb részeinek funkcionális átalakításaival is foglalkozott. A veranda igényes díszítése a fennmaradt fotókon kevéssé látható, mivel az oldalfalakon felfutó vadszőlő lombja szinte teljesen eltakarta azt, ám a későbbi átépítéseket is rögzítő eredeti tervek nagy segítséget jelentettek a korhű rekonstrukcióhoz - magyarázta a szóvivő.
A gödöllői kastély Magyarország legnagyobb barokk kastélya, melyet az 1730-as években Grassalkovich Antal építtetett. A nyolc szárnyból álló épületegyüttes 1867-ben koronázási ajándékként lett a királyi pár kedvenc pihenőhelye. Erzsébet királyné több időt töltött itt, mint bárhol másutt: több mint 2000 éjszakát. A két világháború között Horthy Miklós kormányzó nyári rezidenciájává vált az épületegyüttes, majd a II. világháborút követően egyebek mellett idősek otthonaként, illetve laktanyaként is hasznosították, miközben állaga jelentősen leromlott.
A felújítási munkálatok a rendszerváltást követően indultak meg erőteljesebben, de a teljes, 2013 decemberéig tartó nagy rekonstrukcióhoz csak tavaly júliusban uniós támogatással láttak hozzá. Április végén adják át a megszépült, 52 ezer négyzetméteres, romantikus stílusú parkot, míg a kastély két szárnyának felújításával a nyár folyamán végeznek- mondta el a napokban Révész T. Mihály igazgató.
A hazánkban jelenleg folyó legnagyobb örökségvédelmi fejlesztés összköltsége eredetileg 5,6 milliárd forint lett volna, ám az infláció miatt a végösszeg eléri majd a 6,2 milliárdot is. Mivel az uniós támogatással együtt rendelkezésre álló 2,5 milliárdot a közeljövőben elköltik, további 3,7 milliárdra lesz szükség, amit újabb EU-s pályázatokon kívánnak megszerezni - közölte Révész T. Mihály.
Még több részlet a kastélyról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap