Beomlott Néró római Aranyházának mennyezete
2010. március 30. 18:16 MTI
Beomlott a mennyezet egy része Néró császár Aranyházában - jelentette be a római tűzoltóság szóvivője.
Korábban
A tűzoltók mindeddig nem találtak senkit, aki a romok között rekedt volna. Az ANSA hírügynökség szerint a palota csarnokainak egyikében mintegy 60 négyzetméternyi boltozat szakadt le.
A Domus Aureát Néró császár az i.sz. 1. században építtette. A freskókkal és aranyborítású boltozatokkal díszített palota Róma legdekadensebb császárainak rezidenciája volt. Maga Néró nem sokáig élvezhette palotájának pompáját, az épületegyüttes ugyanis 68-ban készült el, ugyanabban az évben, amikor a császár öngyilkos lett.
A hozzá tartozó melléképületekkel, kertekkel és mesterséges tavakkal együtt a Domus Aurea komplexuma hajdan 80 hektáron terült el, az ókori Róma hét dombja közül négyet elfoglalva. Az épületegyüttest több évszázadon át vastag talajréteg borította, egészen addig, amíg a reneszánsz tudósok tanulmányozni nem kezdték az antik kor tárgyi emlékeit.
A palotát, amelyet Róma fő nevezetességei között tartanak számon, 1999-ben tették ismét látogathatóvá, miután statikai aggályok miatt 18 esztendeig zárva maradt a nagyközönség előtt. Vízszivárgás és strukturális gondok miatt a látogathatóságot időnként azután is felfüggesztették. Az első jelentésekből nem derül ki, hogy a hétfői omlás ugyanazon a helyen történt-e, ahol a mennyezet egy része tíz évvel ezelőtt is leszakadt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap