Áprilisban indul a Tavaszi emlékhadjárat
2010. március 23. 12:10 MTI
Lovas hagyományőrzők járják be az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat útvonalait 35 település érintésével Magyarországon és a Felvidéken április 1-től.
Korábban
A 22. Tavaszi Emlékhadjárat útvonalán található egyes településeken koszorúzási ünnepségek, történelmi előadások, népzenei és néptáncműsorok, rockkoncertek, huszárkonyha főzőbemutatók, zenés katonai hagyományőrző parádék és látványos csatabemutatók várják az érdeklődőket - közölte Fülöp Tibor Zoltán rendező. Az útvonalat mintegy 80-100 lovas hagyományőrző, jórészt huszárok járják be, a településeken gyalogsági alakulatokkal, tüzérséggel és még több lovassal gyarapodik a résztvevők száma.
Az áprilisi rendezvények kiemelt helyszínein, így Boldogon 2-án csatabemutató zajlik, Jászberényben 3-án motorosok és huszárok együtt masíroznak a város főterén, Tápióbicske-Nagykátán a legnagyobb huszárkonyha és csatabemutató látható 4-én, Isaszegen a csatabemutatót egésznapos kulturális rendezvények egészítik ki, a felvidéki Búcson pedig a "felvidéki hadjárat" a Felvidéki Rockszínház szervezésében népzenei és rockkoncertekkel gazdagodik 24-én.
A résztvevők saját korhű ruházatukkal, felszereléseikkel és történelmi fegyvereikkel idézik fel a magyar történelem egyik igen jelentős katonai sikereket felmutató hadi eseménysorozatát. Helyszínről helyszínre haladva építik ki táborhelyeiket, ahol az emberek étkezéséről, szállásáról, a lovak istállózásáról, takarmányozásáról, a programok lehetőleg balesetmentes megvalósításáról kell gondoskodniuk. A nagy tavaszi "rendezvénykígyó" - a szervezők szándéka szerint - hozzájárul a történelemszemléletű gondolkodásmód erősítéséhez, és a kiterjedt nemzetközi ismeretségek révén az európai kulturális kapcsolatok erősödéséhez is.
Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata a Magyar Hagyományőr Világszövetség, az érintett önkormányzatok, művelődési intézmények és a helyi hagyományőrző egyesületek rendezésében valósul meg. Az 1989 óta zajló programsorozaton közel 60 katonai hagyományőrző és 50 más társadalmi szervezet vesz részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap