Nem oldják fel Eichmann aktáinak titkosítását
2010. március 18. 10:41 Spiegel Online, The Daily Telegraph
Németország kitart a holokauszt egyik fő szervezője, Adolf Eichmann egykori aktáinak további titkosítása mellett: a menekülés éveinek iratait a kritikusok szerint azért nem publikálják, mert azokból kiderülhetne, hogy a kormányzat és a Vatikán miként segítette és hagyta futni a náci vezetőt.
Korábban
A Der Spiegel beszámolója szerint a történészek és civil szervezetek Gabriele Weber újságíró vezetésével bírósághoz fordultak, hogy tegyék publikussá az Adolf Eichmann menekülésével kapcsolatos 4500 oldalnyi iratot, amit korábban a BND, azaz a német hírszerzés nem engedett nyilvánosságra hozni. Ez utóbbiak indoklása szerint ezzel ugyanis nem csak a hazai, hanem más titkosszolgálatoknak is komoly károkat okoznának.
A kritikusok szerint azonban csak a nyilvános megszégyenítettségtől félnek, hiszen ezáltal kiderülne, hogy Berlin és a Vatikán miként hagyta futni a holokauszt fő felelőseit. Arról már most is jól tudunk, hogy a Rómában tevékenykedő Alois Hudal püspök útlevélhez segítette a menekülő nácikat; ezt később Franz Stangl, a treblinkai tábor vezetője is elismerte.
Eichmannak is ekkor veszett nyoma, ami azért is érintette súlyosan a szövetségeseket, hiszen az SS IVB4-es osztályának fejeként ő felelt a holokauszt logisztikai megszervezéséért. A háború végén elfogták, ám sikeresen megszökött, ami könnyű volt, mert nevét alig ismerték, ahogy a legtöbben a holokauszt létéről sem tudtak semmit.
Ezt követően közel 15 éven át Argentínában élt, és egy Volkswagen gyárban dolgozott, és nevelte családját. 1960-ban a Moszad ügynökei lecsaptak rá, és Izraelbe vitték. Bíróság elé állították, elítélték, és 1962. május 31-én felakasztották.
A BND azonban továbbra is elzárkózik: szerintük ezen akták feloldása nagyon sok bel- és külpolitikai kárral járna, és a jövőben a külföldi hírszerzések nem osztanák meg információikat a németekkel.
A döntésre pár hét múlva kerülhet sor az ügyben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap