Mária-jelenéseket vizsgál a Vatikán
2010. március 18. 20:43 MTI
A Vatikán hivatalosan megkezdte a dél-boszniai Medjugorjéban történt Mária-jelenések vizsgálatát - közölték az illetékesek.
Korábban
A bejelentés szerint az ügyet egy nemzetközi vizsgálóbizottság tekinti át élén az olasz Camillo Ruini bíborossal, aki a korábbi pápa, II. János Pál főtanácsadója volt. A testület majd jelentést tesz a hittani kongregációnak - adta hírül közleményében a Vatikán.
Az esetet 1981 óta vitatják, amikor is Medjugorjében hat fiatal előtt jelent meg Szűz Mária, majd ezt követően többször is. A portugáliai fatimai vagy a franciaországi lourdes-i Mária-jelenéssel szemben a Vatikán óvakodott valósnak nevezni a boszniai esetet, és sem Róma, sem a helyi egyházmegye nem ismerte el hivatalos szent helynek Medjugorjét. A hivatalos elismerés hiánya sem bátortalanította el a Szarajevótól 110 kilométerre délnyugatra fekvő település lakosait, akik kitartóan ápolták a jelenések emlékét, jellemző, hogy huszonkilenc év alatt több mint harmincmillió hithű katolikus kereste fel a helyet.
Az egyik legmagasabb rangú zarándok nemrégiben Christoph Schönborn osztrák bíboros volt, aki idén szilveszterkor kereste fel a helyet, ami kisebb diplomáciai incidenst okozott, mert tilos a hivatalos egyházi zarándoklat Medjugorjébe. Schönborn később hangoztatta, hogy magánemberként látogatott el a kegyhelyre. Ugyanakkor együtt tartott misét a Medjugorje-látnokokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap