Megújult Székesfehérvár 105 éves fürdője
2010. március 12. 08:41 MTI
Megújult Székesfehérvár 105 éves fürdője; a szecessziós stílusú, kupolás épületet csaknem egymilliárd forintos költséggel, másfél évi munkával újították fel.
Korábban
A műemléképületen belül eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel. A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, amelyben két, mozaikkal kirakott ülőmedence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence várta egykor és várja ma is a 36-38 fokos vízben felüdülni vágyókat.
Igazi különlegessége a fürdőnek a mozaikcsempés tepidárium, amely a fehérvári társasági élet egyik színtere lehet, és akár üzleti megbeszéléseknek, céges találkozóknak is helyet adhat. A régi épületben gyógy- és fitneszszolgáltatást, továbbá masszázst is igénybe vehetnek a vendégek. A felújítást a műemlékvédő szakemberek szigorú felügyelete mellett végezték, s mindent, ami a fürdő két évtizedes bezártsága alatt nem ment tönkre, visszaépítettek, helyreállítottak.
Hogy ne hiányozzanak a vendégeknek a 21. századi fürdőkultúra szolgáltatásai sem, a műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, gőzkabin, élményzuhany kapott helyet. Az Árpád-fürdő csaknem két évtizedig zárva volt, 2004-ben vásárolta meg a Készpénz-Invest Kft., üzemeltetője a Förhécz I. Kft.
A fürdő különleges időpontban tart nyitva. Március 25-től várja a vendégeket, hétköznaponként 17 órától éjjel 1 óráig, hétvégeken pedig reggeltől késő éjszakáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.