Trák aranykincsek Nagykanizsán
2010. március 1. 12:47 MTI
A háromezer éves bulgáriai trák királyság aranykincseinek első magyarországi bemutatója nyílik március 19-én a nagykanizsai Magyar Plakát Házban.
Korábban
A Trák királyok völgye címet viselő tárlaton az aranykincsek közül az utóbbi tíz évben feltárt, páratlan értékű leletegyüttes látható, amely először tekinthető meg Bulgária határain kívül - tájékoztatott Kőfalvi Csilla, a kiállítás szervezője. Az április 30-ig látogatható tárlat vidéken a debreceni Leonardo-kiállításhoz mérhető jelentőségű kulturális esemény, amelynek rangját az is jelzi, hogy a magyar állam mintegy 700 millió forintos állami garanciavállalással járult hozzá a megrendezéséhez.
A nagykanizsai kiállításon az ókorban jelentős uralkodók temetkezési helyszínéül szolgáló bulgáriai Kazanlak melletti térség királysírjainak kincseiből láthatnak mintegy félezer tárgyat a látogatók. Kőfalvi Csilla a kiállításról korábban elmondta: látható lesz például III. Szeuthész király arany halotti maszkja, életnagyságú, bronzból öntött fejszobra, valamint az ujján talált arany gyűrű. Nemesfém és cserépedényeket, amforákat, vázákat, továbbá aprólékosan megmunkált arany ékszereket, mellvérteket mutatnak be, olyan tárgyakat, amelyek főként a kultikus temetkezésekkor kerültek a halomsírokba.
A rendkívül gazdag régészeti anyagot a kazanlaki Iszkra Történeti Múzeum Régészeti Gyűjteményében őrzik, Nagykanizsára pedig a Kazanlakkal meglévő több évtizedes testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően érkezik.
A nagykanizsai Magyar Plakát Ház a nyitónapon szakmai konferenciát tart, a kiállítás időtartama alatt pedig négy, országos szakmai napot is rendez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.