Nagyszabású Picasso-kiállítás nyílt Moszkvában
2010. február 28. 16:33 MTI
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb Picasso-kiállítása nyílt meg Moszkvában.
Korábban
A Puskin Múzeum tárlata Pablo Picassónak, a huszadik század festőzsenijének 240 alkotását sorakoztatja fel, köztük azokat a műveket is, amelyek orosz felesége, Olga Koklova balett-táncosnő hatására születtek, akit 1918-ban vett el Párizsban. Fiuk születése után néhány évvel különváltak, de általános vélekedés szerint Koklova ihlette Picasso későbbi anya és gyermeke-témájú kompozícióit is.
"Abban az időben Oroszország volt a forradalom fővárosa, és az ebből fakadó erő nagy hatással volt Picasso műveinek születésére" - fogalmazott a Kreml kulturális szakértője. Anne Baldassari, a kiállításon szereplő művek zömét kölcsönző párizsi Picasso Múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a spanyol származású festő életében és alkotásaiban tagadhatatlanul tetten érhető Kazimir Malevics vagy Vaszilij Kandinszkij avantgárd művészetének befolyása.
Picasso felnőtt élete javát Franciaországban töltötte, de mint a kiállítás megnyitásán résztvevő Frédéric Mitterrand megjegyezte: "Oroszország tanította, ösztönözte és hajtotta őt". A francia kulturális miniszter hozzátette: Picasso Oroszországgal való kapcsolata a szovjet korszak előtti időket idézi, amikor az orosz elit még franciául beszélt egymással és a két ország között szabadon áramlottak az eszmék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap