Visszatér Egyiptomba a kicsempészett ókori fakoporsó
2010. február 24. 10:39 MTI
Visszatér Egyiptomba az a háromezer éves festett fakoporsó, amelyet még 1884-ben csempésztek ki az országból - jelentette be az egyiptomi kulturális minisztérium.
Korábban
A festett, antropomorf (ember alakú) fakoporsót, amelyet a maga nemében az egyik legcsodálatosabb műtárgynak tartanak a szakemberek, még 2008 októberében foglalta le a floridai repülőtér vámhatósága. Felix Cerera régiségkereskedő ugyanis semmilyen irattal nem tudta alátámasztani, hogy a szarkofág jogos tulajdonát képezi, így felmerült a műkincscsempészet gyanúja.
A vizsgálat megállapította, hogy a szarkofágot még 1884-ben csempészték ki Egyiptomból, 2007-ben egy madridi kiállításon állították ki. Egyiptom 2009-ben jelentette be igényét az ókori műtárgyra.
A díszes fakoporsót, amely az i.e. 1081 és 931 között uralkodó XXI. dinasztia korából származik, Thébában tárták fel. A felirat tanúsága szerint a szarkofág egy bizonyos Imsey nevű személy számára készült. A fakoporsót borító faragványok és feliratok az elhunyt lelkét voltak segíteni az eligazodásban túlvilági útja során.
A minisztérium közlése szerint Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője március 10-én utazik Washingtonba, hogy átvegye az antik műtárgyat. Záhi Havvász szerint az elmúlt nyolc évben erőfeszítéseinek köszönhetően ötezer egyiptomi műtárgy térhetett vissza szülőföldjére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap