Izraeli örökség a megszállt területeken
2010. február 22. 14:10 MTI
Összetűzések törtek ki izraeli katonák és palesztinok között a ciszjordániai Hebronban amiatt, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette: szeretné, ha Izrael régészeti örökségének részévé nyilvánítanának egy szent helyet a városban. A helyet azonban a muzulmánok is örökségük részének tekintik.
Korábban
A pátriárkák Hebronban lévő barlangját és Ráhel sírját a vasárnapi kormányülésen nyilvánították nemzeti örökségnek. Az utóbbi Betlehem közelében van. A Biblia szerint Ábrahám pátriárka ebben a barlangban temette el Sára nevű feleségét, de azt is tudni vélik, hogy szintén ott temették el a fiait: Izsákot és Jákobot, valamint az ő feleségeiket is. A hebroni barlangot a zsidók és a muzulmánok is szent helynek tartják.
A felvételt az izraeli listára az ultra ortodox Sasz párt kérte, amely a jobboldali kormánykoalíció tagja. Az izraeli kormánydöntés azonban kiválthatja a palesztinok ellenérzését, akik Ciszjordániát a leendő államuk központjának tekintik. Az izraeli kormány megszavazta azt is, hogy fordítsanak 400 millió sékelt (78 millió euró) a nemzeti örökséghez tartozó mintegy másfél száz helyszín fenntartására.
A bejelentés után több tucat palesztin fiatal kővel dobálta a katonákat egy úttorlasznál, ők pedig könnygáz, hanggránát és gumilövedékek bevetésével válaszoltak. A kormányfői nyilatkozat miatti tiltakozásul a hebroni palesztinok sztrájkot hirdettek, az iskolák és a üzletek zárva maradtak hétfőn. A Palesztin Hatóság határozottan elítélte Netanjahu bejelentését. A Mahmúd Abbász palesztin elnök kíséretében Párizsban tartózkodó Száeb Erekát főtárgyaló azt mondta, Izrael folytatja azt a magatartását, hogy kész tények elé állítja a palesztinokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.