Visszatérhetnek a Habsburgok az osztrák politikába
2010. február 9. 13:24 MTI
Az osztrák koalíció mindkét pártja támogatná annak az alkotmányos szabálynak az eltörlését, amely kizárja a Habsburg-ház tagjait az elnökjelöltek közül - írta a Die Presse.
Korábban
Az 1918-ban született szabályozás "már nem időszerű" - nyilatkozta az osztrák lapnak Wilhelm Molterer, az Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotmányügyi szóvivője. Ha lehetséges, már az április 25-re kiírt elnökválasztás előtt el kellene törölni a tilalmat - mondta. A lap szerint a másik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is támogatná a módosítást, de inkább csak az államfőválasztás után foglalkozna a témával. A téma azután került napirendre Ausztriában, hogy Ulrich Habsburg-Lothringen, a Zöldek karintiai önkormányzati képviselője és a menye tavaly ősszel az alkotmánybírósághoz fordult a tilalom eltörlése érdekében.
A szóban forgó passzus az összes valamikori és jelenlegi uralkodócsalád tagját kizárja az elnökjelöltek közül. "Kilencven év után lassan itt az ideje, hogy lazábban viszonyuljon a köztársaság a történelemhez" - vélekedtek az indítványozók. Szerintük a törvény előtti egyenlőség elvét és a szabad, demokratikus választásokhoz való jogot is sérti a tilalom, ráadásul jogilag megalapozatlan, hogy nem csak a trónörökösökre, hanem az összes családtagra - így a beházasodott rokonokra is - vonatkozik. A taláros testület elutasította a beadványt azzal az indoklással, hogy csak az elnökválasztás után vizsgálódhat a kérdésben.
A kormánypártok és a Zöldek együtt rendelkeznek az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséggel. A Die Presse szerint a két másik parlamenti párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) is jelezte, hogy egyetért a tilalom feloldásával.
A kizárás az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, az első Osztrák Köztársaság megalakulásakor került bele az alkotmányba, a köztársasági államforma védelme érdekében. Az alkotmányozó atyák attól tartottak, hogy ha egy Habsburg az elnöki székbe kerülne, magához ragadhatná a hatalmat, és visszaállíthatná a monarchiát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.