Egérfogót készített a gépfegyver feltalálója
2010. február 5. 10:15 MTI
Korábban
Forradalmasította a hadviselést
Maxim legnagyobb újítása az volt, hogy kihasználta a kilőtt golyó hátrasiklását: ez lökte ki az üres hüvelyt és rántotta be a földön fekvő hevederből a következő töltényt. Megoldotta a hűtést (levegővel, illetve vízzel) is, így immár egy csőből is ki lehetett lőni az összes golyót. A hatékonyság további növelése érdekében Maxim saját lőport is kifejlesztett, amelyet cordite-nak nevezett el. Gépfegyvere percenként és elméletileg 500, a gyakorlatban 300 lövésre volt képes, ami 100 puska tűzerejével volt egyenlő.
Találmányának gyártására, amelyet 1889-ben megvett a brit hadsereg, gyárat alapított és szó szerint dőlt hozzá a pénz. A hadviselést forradalmasító fegyvert sorra bevezette az osztrák-magyar, a német, az olasz, a svájci és az orosz hadsereg, Maschinengewehr és pulemjot Maxima néven. A gépfegyver elborzasztó fölénye már első alkalmazásakor bebizonyosodott: 1893-94-ben a matabele háborúban 50 brit gyarmati katona négy Maximmal 5 ezer bennszülöttet győzött le. A gyár később a Vickers vállalatba olvadt, ahol Maxim az igazgatói címet kapta, az első világháború kitörésekor a Vickers gépfegyver volt a brit hadseregben rendszeresítve.
Élete során 271 találmánnyal gazdagította az emberiséget, közülük említésre méltó egy másfajta küzdelemben bevetett csodafegyvere: neki tulajdonítják a klasszikus, önmagától záródó egérfogót, amelynek segítségével számos malmot sikerült a kártékony rágcsálóktól megszabadítani. Tervezett még hangtompítót, gázmotort, megszállottan (és sikertelenül) próbálkozott könnyű, gőzgéppel hajtott, felszállásra képes repülőgép megépítésével. Egy másik konstrukciója mégis a levegőbe emelkedett, így nevét angol nyelvterületen a repüléssel (is) társítják: ő építette az első, a vidámparkokban oly nagy népszerűségnek örvendő repülőgépes körhintát.
A gépfegyver nagyban hozzájárult az első világháború addig soha nem látott borzalmaihoz, mindkét oldalon bakák százezreit kaszálta le, iszonyatos ereje ellen csak a tank megjelenése nyújtott némi védelmet. Maga Maxim elég sokáig élt, hogy mindezt láthassa: 1916. november 24-én, néhány nappal a rendkívül véres, milliónyi életet követelő somme-i csata befejeződése előtt halt meg az angliai Streathamben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap