Esőért áldoztak nőket a titokzatos templomban
2010. február 4. 11:01 National Geographic News
Egy közel ezer éves templomi épületegyüttest fedeztek fel Peru északnyugati részén, ahol a régészek a szélfútta dűnék alatt emberáldozatok maradványait azonosították.
Korábban
A Chiclayo városához közeli, 2006 és 2009 között feltárt templom újabb lökést adott Naylamp, az inkák előtti Lambayeque, vagy más néven Sicán civilizáció alapítójának legendájának kutatásához. A Chotuna-Chornancap régészeti helyszín ugyanis minden jelében arra utal, hogy ott olyan emberek élhettek, akik Naylamp istennő leszármazottainak tartották magukat. Ez azért is különleges felfedezés, mert eddig még soha nem találták meg olyan csoportok nyomait, amelyek valamilyen formában közvetlen is kapcsolódtak volna a mitikus őshöz.
A régészek közel egy évszázada próbálják megfejteni és megérteni Naylamp legendáját - mondta el a sajtónak az ásatásokat vezető Carlos Wester La Torre, a Brüning Nemzeti Régészeti Múzeum igazgatója. Szerinte eddig csak kísérletek voltak a szóbeli hagyományok és a régészeti bizonyítékok összeegyeztetésére.
A templomi együttesben egy piramis alakú sírt is felfedeztek, ahol 33 nő csontvázát tudták elkülöníteni. Kettő esetében az eredeti haj is megmaradt, míg egyesek mumifikálódtak. A legtöbb csonton vágásnyomokat azonosítottak, amely arra utal, hogy feláldozásuk előtt alaposan meg is kínozhatták őket. La Torre szerint a nőket általában a termékenységgel hozzák kapcsolatba. A vallási szertartásokon is azért őket áldozhatták fel, hogy még több termékenységet, vagyis jelen esetben valószínűleg esőt hozzanak a közösségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap