Neander-völgyiek fogaira bukkantak Lengyelországban
2010. február 2. 13:45 MTI
Neander-völgyi emberektől származó három fogra találtak lengyel tudósok a Kárpátoktól északra - a szakemberek tegnap számoltak be a nagy értékű leletekről. A fogak révén a fény derülhet arra, hogy a modern ember mennyire hasonlít elődjéhez - bizakodnak a tudósok.
Korábban
Neander-völgyiek eszközeire már bukkantak Lengyelországban, de ez az első alkalom, hogy a kihalt emberféle testéből származó maradványokat találtak - számolt be Mikolaj Urbanowski, a Szczecini Egyetem régésze, egyben a projekt vezető kutatója.
A fogakat a Stajna-barlangban találták meg. A régészek kőszerszámokra, valamint a jégkorszakban kihalt mamut- és rinocéroszcsontokra is bukkantak, csakúgy mint rénszarvasagancsból készült szakócára és vágásnyomokat viselő medvecsontokra. Utóbbi arra utal, hogy a Neander-völgyiek megették a medvéket - mutatott rá Urbanowski. "A barlangi medvék nagy és veszélyes állatok voltak, vagyis ez alátámasztja azt a véleményt, miszerint a Neander-völgyiek igazán ügyesen vadásztak" - fogalmazott a szakember.
A lengyel tudósok a Naturwissenschaften című német tudományos folyóirat oldalain is közzétették a felfedezéseikről szóló beszámolót. A cikkben a szakemberek kiemelten foglalkoznak az egyik foggal, amellyel kapcsolatban sikerült bizonyítékkal szolgálni arról, hogy egy halála idején 20 éves Neander-völgyitől származik.
A tudósok szerint a hely, ahol rátaláltak a fogakra és az eszközökre, vélhetően egyfajta kezdetleges temetkezési hely volt, ami arra utal: a Neander-völgyiek hittek a túlvilágban. "Az, hogy miként bántak halottaikkal, döntő fontosságú emberi mivoltuk fokának megértésében" - hívta fel a figyelmet Urbanowski.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.