Megtalálták Pázmány Péter sírját
2010. január 26. 11:43 MTI
Megtalálták a Pázmány Péter (1570-1637) jezsuita hittudós, bíboros és esztergomi érsek sírját és földi maradványait a pozsonyi Szent Márton-dómban - jelentette be hétfőn a Szlovák Püspökkari Konferencia sajtóosztálya.
Korábban
A régészeti felfedezés részleteiről a közlemény szerint később adnak tájékoztatást, miután az összes leletet, amely között nagy valószínűséggel Pázmány földi maradványai is ott vannak, alapos szakvizsgálatoknak és kiértékelésnek vetik alá. A Felvidék.ma szlovákiai magyar hírportál úgy tudja, hogy Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek a múlt hét végén, egyik szentmiséje után mondta el a híveknek, hogy Pázmány Péter földi maradványait a Szent Márton-dóm szentélye alatt találták meg.
Pázmány Péter a 17. századi magyar katolikus megújulás legnagyobb alakja volt. Nagyváradon protestáns köznemesi családban született, de fiatal korában áttért katolikus hitre, majd nemsokára belépett a jezsuita rendbe. Bécsben és Rómában tanult. Később Forgách Ferenc esztergomi érsek vette a pártfogásába. Pázmány Forgách mellett a kibontakozó katolikus megújulás irányítója lett. Számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz.
Nagyszombatban egyetemet, Bécsben papnevelő intézetet, Pozsonyban jezsuita kollégiumot alapított. Legjelentősebb hitvédő műve az „Isteni igazságra vezérlő Kalauz”, amely korának vitás hitbeli kérdéseit tárgyalja, és a katolikus álláspontot védelmezi. Pázmány Péter korának meghatározó személyisége volt, és 1637-ben Pozsonyban halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap