Neander-völgyi kozmetikumokat fedeztek fel Spanyolországban
2010. január 12. 13:24 MTI
A Neander-völgyi ember ötvenezer évvel ezelőtt már alkalmazta a testfestést, az erre vonatkozó bizonyítékokat a Bristoli Egyetem kutatói tárták fel Spanyolországban. A leletről az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS legújabb számában számoltak be a tudósok.
Korábban
A kutatók a dél-spanyolországi Murcia tartományban két régészeti helyszínen fedezték fel azokat a kagylókat, amelyeket festékek kikeverésére és tárolására alkalmazott a Neander-völgyi ember. A sötét színű barnakő (piroluzit, mangánoxid) darabkáit, amelyeket a Neander-völgyi ember testfestésre alkalmazhatott, korábban már Afrikában is felfedezték. "A mostani lelet viszont az első meggyőző bizonyíték, hogy kozmetikumként alkalmazták ezt a mangánércet" - magyarázta a vizsgálatokat irányító Joao Zilhao, a Bristoli Egyetem régészprofesszora.
Nagy tömbökben leltek sárga festékre, amelyet a kutatók szerint a Neander-völgyi ember alapozóként alkalmazhatott. Találtak vörös színű port is, amelyhez valamilyen ásvány fekete csillámait keverték hozzá. Némely élénk színekben pompázó festett kagylót ékszerként használhattak.
A Homo sapiens és a Homo neanderthalensis ugyan néhány évezredig egymás szomszédságában élt Európában, a leletek tízezer évvel megelőzik a modern ember érkezését a kontinensre. Mindeddig a tudósok azt feltételezték, hogy csupán a modern ember alkalmazta a testfestést díszítésként vagy rituális célokból. Mint a kutatók tanulmányukban rámutatnak, a leletek mindörökre száműzik a köztudatból a Neander-völgyi ember korlátozott szellemi képességeiről vallott nézeteket. "A Neander-völgyi ember képes volt a szimbolikus gondolkodásra" - mutatnak rá a cikk szerzői.
Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa egyetért bristoli kollégái végkövetkeztetésével, miszerint a Neander-völgyi embert semmiképp sem lehet ostobának tártani, erre utaló bizonyítékok sokasága került elő az elmúlt évtizedben. "A köztudatból ugyanakkor nagyon nehéz kiiktatni a 'brutális' Neander-völgyi emberről kialakult képet. A randalírozó futballhuligánokat, vagy a reakciós nézeteket valló politikusokat is a Neander-völgyi jelzővel illeti sokszor a média" - mondta Chris Stringer professzor.
A Neander-völgyi ember mintegy 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 28 ezer évvel ezelőtt halt ki. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. Mivel a Neander-völgyi emberek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, szervezetük alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal, így minimalizálni tudták a hőveszteséget. A férfiak átlagosan 165 centiméteres, a nők pedig 155 centiméteres testmagasságot értek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.