Megtalálták az ellopott auschwitzi feliratot
2009. december 21. 08:50 MTI
Megtaláltak az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bejárata fölé erősített hírhedt náci jelmondat feliratát, amelyet a minap loptak el ismeretlen tettesek - közölte hétfőre virradóra a lengyel rendőrség.
Korábban
Katarzyna Padlo rendőrségi szóvivő szerint a feliratot Észak-Lengyelországban találta meg a rendőrség. Őrizetbe vettek öt, 25 és 39 év közötti férfit, és Krakkóba viszik őket kihallgatni. Egy másik rendőrségi szóvivő, Dariusz Nowak azt mondta, hogy a fémfeliratot szavakra vágva, három részben találták meg. A rendőrség hétfő reggel tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről.
Az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) vasból készült feliratot péntekre virradóra szerelték le az egykori haláltábor bejárata felől. A rendőrség nagy erőkkel kereste a tetteseket, 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre. Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum vezetése ideiglenesen másolattal pótolta az eredeti feliratot. A bűncselekményt európai és izraeli vezetők egyaránt elítélték.
Különböző becslések szerint 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik Auschwitzba (lengyelül Oswiecim). Túlnyomó többségük zsidó volt, és gázkamrákban pusztult el. Minden harmadik áldozat magyar volt. A náci koncentrációs táborokba hurcolt 437 ezer magyar zsidó 15 ezer kivételével mind Auschwitz-Birkenauba került, ahol becslések szerint 360-390 ezret öltek meg közülük. Az "Arbeit macht frei" felirat a holokauszt egyik jelképévé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.