Aki átformálta az európai zenét
2009. december 10. 15:29 MTI
Fryderyk Chopin élete és zenéje címmel új kötet jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában; Barbara Smolenska-Zielinska lengyel zenetörténész könyve hazájában tananyag.
Korábban
Győri László rádiós szerkesztő, több zenei tárgyú kiadvány fordítója, aki pénteken a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Szilasi Alex zongoraművésszel beszélget majd a könyvről, elmondta: az olvasó élvezetes és érdekes alkotást vehet kézbe, amelynek szakmai pontossága is kielégítő. Nemcsak Chopin életrajzát tartalmazza a kötet, hiszen utolsó fejezete gondos műelemzés.
A Mihályi Zsuzsa által lefordított kötet abból az alkalomból lát napvilágot, hogy a zenei világ 2010-ben ünnepli a zongoravirtuóz-zeneszerző születésének 200. évfordulóját: Chopin 1810. március 1-én a lengyelországi Zelazowa Wolában született.
Győri László kiemelte: nem bánná, ha az év folyamán egy tudományos kiadvány is megjelenne. Megjegyezte: szerencsésebbnek tartotta volna, ha a műelemzéseket Barbara Smolenska-Zielinska kötetének szövegébe szerkesztették volna, mégis őszintén ajánlja a közönségnek a hiteles forrásokra támaszkodó könyvet, amelyet bibliográfia és névmutató is kiegészít.
A Chopin munkásságának jelentőségét összegző rész hangsúlyozza: a lengyel zeneszerző életműve befolyásolta az európai zene további sorsát. "Különösen fontos történelmi érdeme, hogy a mazurkákban a legnyersebb, legeredetibb falusi motívumokat használta fel. Ez a Chopin korában újszerűnek, rendkívülinek számító népzenefelfogás a 20. században vált elfogadottá, és felismerhető Bartók, Stravinsky és Szymanowski műveiben is" - szerepel a könyvben.
A kötet szakmai lektora Szilasi Alex zongoraművész volt, aki a könyvbemutató után adja Polonézek című sorozatának második koncertjét az MTA dísztermében. A muzsikus évek óta foglalkozik Chopin életművével. Chopin budapesti születésnapi koncertjének is ő a főszereplője: erre 2010. március 1-én kerül sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A programhoz megnyerték Lengyelország egyik legnevesebb zenekara, a bydgoszczi Pomorska Filharmónia Szimfonikus Zenekar közreműködését. Az est rangjához a párizsi Pleyel manufaktúra is hozzájárul azzal, hogy egy új P280-as koncertzongorát ad kölcsön. Chopin szerette a Pleyel hangszereket, művei javát ezek tulajdonságainak figyelembe vételével komponálta.
A koncert azonos műsorral már február 19-én elhangzik Bydgoszczban, a budapesti előadás pedig felkerült a Chopin 2010 lengyelországi programigazgatóság hivatalos programjai közé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.