Ókori luxus az Örök Város alatt
2009. december 9. 08:19
Rómában a múlt héten mutatták be azt a különleges ókori luxuskomplexumot, amelyben egykor felbecsülhetetlen értékű mozaikpadlók, elegáns környezet, és termálmedencék fogadták a fürdőzni vágyókat.
Korábban
Az 1800 négyzetméteres komplexumot az i.sz. 2-4. század között használták, és romjait 2004 óta tárják fel a régészek, amikor azokat a felette álló, reneszánsz kori Palazzo Valentini felújítása során felfedezték.
A legutóbbi, idén márciusban kezdődött ásatások során egy értékes márvánnyal és színes, félmillió darabból álló mozaikkal díszített termet fedeztek fel. Emellett egy frigidarium azaz a fürdőkben használt, hidegvizes medence is előkerült - ez a rész az ókorban a Fórum mellett álló, Traianus császár korában emelt épületegyütteshez tartozhatott. Ezen csarnokok feltárása és helyreállítása a római fürdők egykori működésének jobb megértésében segíthet.
A föld alatt most egy multimédiás eszközökkel felszerelt múzeum várja a látogatókat, ahol audiokalauzok és a falra vetített virtuális rekonstrukciók segítségével fedezhető fel, hogy a helyszín miként nézhetett ki az ókorban. A különleges látványosság január 6-ig látogatható, akkor ugyanis az újabb feltárások miatt bezárják majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.