Időutazás és múzeumpedagógia
2009. december 9. 12:34 Bárány Krisztián
Korábban
Játék–Tér-Idő kalandorai
A felső tagozatos és középiskolás korosztályok tagjai a Játék–Tér-Idő kalandoraivá válhatnak.
„Ez egy élő interpretációs program. Szerettük volna azt a korosztályt elérni és megszólítani, akik már több interaktivitást várnak vagy már kicsit dinamikusabban szeretnének egy-egy program szereplőivé válni. A fiatalok már a múzeumba érkezve új szerepbe kerülnek. Rögtön a kezükbe kapnak egy olyan, őket megszólító üzenetet, ami behatárolja, hogy éppen melyik korban kalandoznak. A kiállítási tereken belül meg kell keresniük, hogy hol várja őket a feladat, mi az a küldetés, amit nekik kell majd teljesíteni, és eközben az adott történeti kor jellegzetes szereplőivel találkoznak” – mondta el Lovas Judit, a Nemzeti Múzeum munkatársa.
Az időutazáson egy szerepjátékos egyesület tagjai és a múzeum munkatársai működnek közre a kalandorok útján, akik a Históriás Történeti Játszóházhoz hasonlóan különböző történelmi korok pillanataiba csöppennek bele. Lovas Judit példaként említette a római kort, ahol egy kirabolt, szegény kereskedő ügyében kell nyomozniuk a résztvevőknek. A nyomozás során találkoznak a helyi légiós helyőrség parancsnokával, egy tehetős római polgárral, és a helyi kovácsmesterrel is, s így „a gyerekek részt vesznek egy olyan aktív programban, ami a saját nyomozásukra is épül. A kiállítást mint egyfajta hátteret használjuk, amiben szabadon mozoghatnak. A küldetés teljesítéséhez el kell készíteni valamit, tehát itt is visszaköszön a történeti játszóház módszertani eleme. A konfliktus megoldása már a tárgykészítés során elkezd kibontakozni, így a szerepjátéknak drámapedagógiai vonulata is van.”
A pórul járt kereskedő ügyének végkimenetelét a Játék–Tér-Idő kalandoraiként bárki ugyanúgy megismerheti, mint ahogy a tatárok ellen induló IV. Béla katonáinak sorsát vagy éppen Bécsnek büszke várát ostromló Mátyás bús hadának történetét is. 1848 eseményeiből pedig a pákozdi csata előtti pillanatok szereplői lesznek az időutazó kalandorok.
„Nagyon sok mindenben építünk a történelmi hitelességre, de a kalandorságnak része az is, hogy hagyunk egy kis mozgásteret, hogy a fiatalok is alakíthassák a történetet. Abba az irányba tereljük őket, hogy minél mélyebben érintettek legyenek, hiszen ez a korosztály korábban jóval felelősségteljesebben élte az életét, mint ahogy akár ma, napjainkban tesszük. Az üzenet az idő korlátait átlépve a jövőbe mutat, és segít a jelen jobb megértésében is” – mondta el a Múlt-kornak Lovas Judit.
A népszerű múzeumpedagógiai foglalkozások közül legközelebb december 13-án, vasárnap 10.30-tól Szent István törvénynapjára várják az érdeklődőket.
A Históriás Történeti Játszóház programján választható foglalkozások: zászlós lándzsa, pajzs, kard, sisak, templom-makett, könyvborító, női fejdísz, ékszer készítése, kehelytakaró hímzése, oklevél írása, pénzverés.
Korfelidéző játék: Az Ispán a király nevében törvénynapot tart, ahol az új törvények szerint tesz igazságot. A törvénynap után a megjelentek vadlúd vadászaton vesznek részt.
További információ:
Lovas Márta
06-20-914-8371
www.mnm.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap