Időszalagon több száz év tudományos vívmányai
2009. november 30. 15:45 MTI
Mától a brit Királyi Társaság (Royal Society) történelmi jelentőségű publikációi közül több tucat vált elérhetővé egy különleges honlapon.
Korábban
A brit tudományos akadémia 2010-ben ünnepli alapításának 350. évfordulóját, ebből az alkalomból egy időszalagon elhelyezve számos történelmi jelentőségű publikációját hozta nyilvánosságra online változatban most indított portálján.
Az úttörő honlapon az időszalag egy 1666-os "állati" vérátömlesztéssel, valamint 1667-ből kutyalélegeztetéssel indul. A következő évszázadból, 1752-ből idézi Benjamin Franklin tanulmányát, amelyben elsőként vetette fel, hogy a villámlás elektromosság, nem pedig természetfölötti erő.
1763-ban számolt be Edward Stone a fűzfakéreg lázcsillapító hatásáról, ez lehetett a belőle kinyerhető szalicilsav, vagyis az aszpirin felfedezésének előzménye. Pár évvel későbbről, 1770-ből származnak Barrington megfigyelései és feljegyzései a Londonban koncertező nyolcéves Mozartról. A tudós számára az ifjú zseniről az is bebizonyosodott, hogy ugyanolyan játékos és szétszórt, mint bármely kortársa. Több másik mellett található dokumentum a fényképezés kialakulásáról is a 19. századból, és Stephen Hawking társszerzőségével készült dolgozat a fekete lyukakról a 20. századból.
A weblapot tudósok mellett tudománykommunikátorok és történészek állították össze, az időszalagon a fontos történelmi események is megjelennek, eredeti képekkel illusztrálva. A dokumentumokat a Royal Society lapjában az alapítás óta megjelent mintegy 60 ezer közleményből választották ki. Olvasható az eredeti dolgozatok másolata, valamint tömörebb, értelmező összefoglalása is.
Trailblaizing
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap