Népköztársasági nosztalgia Mongóliában

2009. november 26. 11:21 Szilágyi Zsolt

Korábban

A mai Mongólia

A mai Mongol Köztársaság tehát huszadik századi történetének jelentős részét északi szomszédja szoros „felügyelete” alatt élte le. Ugyanakkor a mai állam létrejöttének fontos alapjai, így az 1921-es forradalom győzelme – melyet a mai napig a legfontosabb állami ünnepen, június 11-13-án ünnepelnek –, illetve a függetlenség kikiáltása is részben a szovjet segítségnek köszönhető. Nem csoda, hogy miközben Mongólia minden lehetséges módon megpróbálja a gazdag, nyugati típusú demokráciákat másolni, sok tekintetben ambivalens módon viszonyul a rendszerváltás előtti korszakhoz.

Különösen igaz ez akkor, ha belegondolunk, hogy Mongólia történetének egyetlen korábbi korszakában sem volt hasonló politikai berendezkedés. A mongolok a mandzsu császári dinasztia hatalma után a feudális jellegű, teokratikus állam irányítása alá kerültek, melyet az egypártrendszer követett. Történelmük során soha nem próbálgatták a demokratikus önrendelkezés szabályait és lehetőségeit. Erre csupán az elmúlt húsz évben volt lehetőségük, ami, lássuk be nem tekinthető „történelmi távlatnak”. Nem véletlen, hogy a mai mongol kormányzati rendszer is egy sajátos képződmény, amelyet fél-elnöki (semi-presidential) demokráciaként is szoktak emlegetni.

A parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnök sokkal hangsúlyosabb szerephez juthat, mint azt a parlamentáris demokráciákban megszokhattuk. Szerepe belpolitikai, de még inkább külpolitikai kérdésekben meghatározó is lehet, így a miniszterelnök és az államfő gyakran egyfajta tandemként befolyásolják az ország politikai életét. Ez nem jelent különösebb gondot abban az időszakban, amikor mindkét politikust a parlamenti többséget szerzett párt(ok) adják. Így volt ez az utóbbi csaknem egy évtizedben, amikor a mongol Népi Forradalmi Párt vezető politikusa N. Enhbajar birtokolta ezt a pozíciót. A mongol politikai élet legnépszerűbb képviselőjeként a pártja által delegált miniszterelnököket is gyakran háttérbe szorítva kormányozta az országot, és uralta a médiát.

Idén nyáron azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A 2008-as választásokat az utána kitört zavargások ellenére is még az MNFP nyerte, ők alakíthattak kormányt. Intézkedéseiket azonban nem kísérte osztatlan elismerés, amiért a 2009 májusában megtartott államfőválasztáson Enhbajar volt kénytelen szembesülni a következményekkel. Kihívója, a Mongol Demokrata Párt vezetője – mellesleg az ellenzék és a tavalyi megmozdulások egyik vezéralakja – C. Elbegdordzs győzedelmeskedett a választásokon. A részvétel, illetve a szavazatok megoszlása egyébként hű lenyomata volt a mongol társadalom sajátos kettészakadásának is.

A szovjet típusú átalakulás természetesen társadalmi változásokat is generált. A mongol társadalom sajátossága, hogy a népesség nagyobb része még a század második felében is nomád állattenyésztőként élte mindennapjait. Az 1910-es évek teokratikus állama sokkal közelebb állt az azt megelőző több, mint két évszázados mandzsu császársághoz, mint az 1921-es forradalom utáni időkhöz. A buddhista egyházfő vezette állam feudális jellegű társadalmában a legjelentősebb változást csupán az alávetett réteg szerkezetének – ezen belül is inkább az egyes csoportok számának – változása jelentette.

Az 1921-es forradalom után azonban az erőszakos kollektivizálással, a részleges modernizációval, a lakosság városokba, ipari központokba telepítésével akarták kialakítani a szocializmus idealizált társadalmát. Ez a folyamat a korai időszakban jelentős traumát okozott, de fokozatosan kialakult egy városi népesség, mely hozzászokott az új környezethez, részben elszakadt nomád hagyományaitól, és önálló társadalmi csoportként kezdett működni. Ez az átalakulás – bár több évtized alatt zajlott le – történeti léptékben mégis elég gyorsnak tekinthető, így számos problémát is generált. A rendszerváltással létrejött politikai és társadalmi változás bizonyos mértékben esélyt adott ezek egy részének megváltoztatására, de a legfontosabb problémákat napjainkig sem sikerült megoldani.

A vidéken nomadizáló pásztorok a változásokat sok tekintetben csak közvetett módon tapasztalták, és megmaradtak hagyományos életkörülményeik között. Napjainkban is ők alkotják a társadalom konzervatívabb, a politikai környezetre kevésbé fogékony részét. A városi lakosság alapvetően más beállítottságú. A rendszerváltás idején a többséget első-, másod- vagy esetleg harmadgenerációs városlakók alkották, akik eltérő mértékben voltak képesek alkalmazkodni az új körülményekhez. Szerepük ugyanakkor alapvető volt a rendszer átalakításában, hiszen jellemzően ők alkották a demokratizálódási folyamat társadalmi bázisát. Ma is jóval fogékonyabbak a politikai eseményekre, ugyanakkor életmódjuk, gondolkodásuk változásával egyre inkább eltávolodnak korábbi gyökereiktől. Ilyen értelemben ma a mongol társadalom alapvetően két, egymástól jól elkülöníthető csoportra szakad, melyek között a távolság folyamatosan nő. Ez az átalakulás a rendszerváltás után látványosan felgyorsult, amiben a politikai, de a gazdasági környezet alapvető változása is nagy szerepet játszik.

Gyakorlatilag ez a kettészakadás volt megfigyelhető a 2009-es elnökválasztáson is. Az ellenzék képviselője nyert a nagyobb városokban, ahol a népesség politikailag aktívabb, az új gazdasági, piaci és kulturális környezethez jobban alkalmazkodott rétege él. Végső győzelmét annak köszönheti, hogy a vidéki, jóval konzervatívabb választópolgárok közül most többen szavaztak rá, mint korábban. Így, bár a vidék összességében még mindig az utódpárt területének tekinthető, ez már nem volt elég a végső győzelemhez.