Egy nap a magyar muzeológia jegyében
2009. november 24. 13:02
A Magyar Nemzeti Múzeum november 25-én tartja első múzeumtörténeti konferenciáját az intézmény dísztermében, amellyel a tervek szerint hagyományt kívánnak teremteni. A szakmai seregszemlén az előadók a magyar muzeológia múltjának főbb csomópontjait ismertetik.
Korábban
November 25-e nevezetes dátum a magyar közgyűjtemények történetében, mivel 1802-ben ezen a napon adományozta gróf Széchényi Ferenc az 11884 nyomtatványból, 1156 kéziratból, 142 kötet térképből és rézmetszetetből, 2019 db aranyérméből, továbbá régiségekből, valamint néhány képből álló gyűjteményét a magyar nemzetnek. A Magyar Nemzeti Múzeum múzeumtörténeti konferenciájával egyrészt méltó módon kíván emlékezni a jeles évfordulóra, másrészt hagyományteremtő céllal fórumot kíván biztosítani a számos szakmai műhelyben zajló múzeumtörténeti kutatásoknak.
A tervek szerint az ilyen jellegű összejöveteknek két évente adna otthont a patinás intézmény. A konferencia védnökségét Glatz Ferenc és Vígh Annamária vállalták magukra. A szervezők azt is kiemelték, hogy ezzel a szimpóziummal köszöntik az idén 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesületet. A Magyar Nemzeti Múzeum is ünnepel: a rendezvény szünetében sor kerül a Széchényi-emlékérem átadására.
A program:
10.00: Kovács Tibor főigazgató (MNM) köszöntője
10.15: Vígh Annamária főosztályvezető (OKM) köszöntője
Levezető elnök: Egyed Ákos
10.30: Soós István történész (MTA TTI): A múzeumi gondolat a XVIII-XIX. században
11.00: Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros (MNM): A Magyar Nemzeti Múzeum ügye az országgyűléseken (1807-1867)
11.30: Prohászka Péter régész: Műkincsek Bécs és Budapest között - a Magyar Nemzeti Múzeum és a Császári és Királyi Érem- és Régiségtár gyarapodása 1802 és 1867 között
12.00: Bodó Sándor főigazgató (BTM): Múzeumirányítás a Dualizmus idején
12.30 - 14.00: Ebédszünet
Levezető elnök: Bodó Sándor
14.00: Egyed Ákos akadémikus, történész (Kolozsvár): Az Erdélyi Múzeum előzményei és létrejötte
14.30: Gödölle Mátyás művészettörténész (MNM) - Cs. Lengyel Beatrix történész (MNM): Pulszky Ferenc ikonográfiája
15.00: Kecskeméti Tibor ny. főigazgató-helyettes (TTM): A természettudományi muzeológia a Gyűjteményegyetem szervezetében
15.30: Kávészünet
16.00: B. Varga Judit főigazgató-helyettes (MMKM): A múzeumok közművelődési funkciója és a kultúrpolitika (1948-2008)
16.30: Keresztes Csaba levéltáros (MOL): A múzeumokról és műemlékekről szóló 1949. évi tvr. megszületése és változásai az új törvény megalkotásáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap